A jobbszél előretört, de a Néppárt az EP-választás legnagyobb nyertese

Jelentősen előretört több tagállamban is a szuverenista, euroszkeptikus-radikális jobboldal az európai parlamenti választásokon. Franciaországban, Németországban, Ausztriában volt ez a leglátványosabb, de az előző EP-választáshoz képest Olaszországban, Hollandiában is ez a forgatókönyv érvényesült.

Az Európai Uniót köztudomásúlag a német–francia tengely működteti, akkor is, ha mostanában a két nagyhatalom vezetője nehezen találja egymással a hangot. Ezért is súlyos válságtünet, hogy a két domináns országban egyszerre tört előre a radikális jobboldal – méghozzá súlyosabb, mint amit a számok önmagukban mutatnak.

A német AfD országosan 16 százalékot kapott, Franciaországban pedig Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés nyert fölényesen, 32 százalékkal, de mellettük még van öt százaléka Éric Zemmour alakulatának is. Macron pártja, a Reneszánsz 13 képviselői helyet szerzett, szorosan a nyomában a szocialista párt 13 képviselővel.

A francia és a német radikáljobbos párt éppen az elmúlt hetekben szakított egymással. Más stratégiát követnek: Le Penék a kormányzóképes imázsra gyúrnak, míg az AfD-n belül gyürkőzik egymással a súlyosabban és az óvatosabban szélsőjobboldali tagozat.

Az óvatos eltolódás európai szinten is látszik. Az ID és az ECR, a két markánsan jobboldali európai pártcsalád, növelte a súlyát az EP-ben. Ha a Fidesz tervei teljesülnek, hamarosan ők is ide csatlakozhatnak, megtoldva a maguk 11 képviselőjével a létszámot.

A jobboldali előretörés EP-szinten mégsem jelent földindulást. A képviselőcsoportok valamivel nagyobbak lesznek, de továbbra sem igazán képesek megteremteni a régóta vágyott egységet, és bár egyes tagjaik szeretnének komolyabban részt venni az európai döntéshozatalban, összességében továbbra is oldalról nézhetik a fő folyamatokat.

A legtöbb képviselőt a következő ciklusban is az Európai Néppárt adja az Európai Parlamentbe: vasárnap éjjeli állás szerint kb. 184 képviselőjük lesz a 720 fős testületben. Az ő elsőségük önmagában papírformának számít, 25 éve övék a legnagyobb pártcsalád, most is 11 tagállamnak adják a vezetőjét az Európai Tanácsban. Az, hogy a Néppárt növelni tudta a képviselői számát, már kisebb meglepetésnek számít.

Nehéz elképzelni, hogy komolyan megkérdőjeleződjön, hogy ezután is a Néppárt adja a bizottsági elnököt. Ez önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Néppárt által hivatalosan jelölt Ursula von der Leyen lesz a következő ciklusban is a befutó, de ezzel az eredménnyel erősödtek az ő pozíciói is.

Emmanuel Macron komoly csapást szenvedett el. A francia elnök volt az egyik, akiről elképzelhetőnek tartották, hogy alternatív jelöltet eséllyel forszírozzon. Macron pártja szenvedte az egyik legsúlyosabb vereséget vasárnap Európában. A hivatalos eredményeket meg sem várva ezért rögtön bejelentette, hogy feloszlatja a francia nemzetgyűlést, és június végére előrehozott választásokat ír ki.

A szocdem-zöld-liberális német kormánykoalíció sem szerepelt le kevésbé. A három német kormánypárt együtt alig 30 százalékot kapott, a győztes CDU elnöke már jelezte, hogy politikai változásokra van szükség: „a dolgok nem folytatódhatnak úgy, mint idáig”.

Macron európai pártcsaládja, a liberális Újjászületés a 2024-es EP-választás egyik nagy vesztese is, együtt a Zöldekkel. Előbbiek 22, utóbbiak 19 mandátumot veszítenek, vagyis miután a 2019-ben a magukat progresszívnek tekintő pártcsoportok önmagukhoz képest kiemelkedően jól szerepeltek, most ők estek vissza a leginkább.

A szocialisták (139 képviselővel idén is a második legnagyobb frakciót adják várhatóan) hozzájuk képest tűrhetően végeztek, csak négy képviselői helyet veszítettek. Az uniós politikát hosszú ideje a centrumpártok, vagyis a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok koalíciója uralja, ők támogatták legutóbb is a von der Leyen vezette Bizottság megválasztását. Most is adná magát, hogy a bizottsági elnök rájuk hagyatkozzon, és ez is az elsődleges, deklarált célja.

Ursula von der Leyen azonban emellett intenzíven elkezdett jobbfelé is tájékozódni, főleg Giorgia Melonival való barátkozása volt látványos az elmúlt időszakban. A bizottsági elnök attól tart ugyanis, hogy a szokásos kiszavazások miatt (az EP-ben nem működik szoros frakciófegyelem) a papíron létező matematikai többségét nem biztos, hogy a gyakorlatban is tudja érvényesíteni, ezért külső támogatókat keres, és ehhez jól jönne a posztfasisztából megbízható atlantista szövetségessé avanzsált olasz miniszterelnök pártjának támogatása.

Ez az, amit a szocialisták és a liberálisok megpróbálnak megakadályozni, hevesen tiltakozva a jobbra tolódás ellen, és azzal fenyegetnek, hogy ha Meloni jön, ők kihátrálnak von der Leyen mögül. A progresszív centrumpártok azonban rosszabb helyetből indulnak, mint idáig. Nemcsak azért, mert nekik kevesebb képviselőjük lesz, mint idáig, míg a Néppártnak többje. A Néppárt mozgástere, alkupozíciói is bővülnek azzal, hogy a korábbi jobboldal egyes, konszolidálódó pártjaival is köthet dealeket. A következő hetek-hónapok részben erről a játszmáról és a személyi kérdésekről fognak szólni az Európai Unióban.