Diák támadt tanárára székkel Szolnokon

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy 17 éves fiú ellen, aki székkel verte meg a tanárát egy szolnoki iskolában.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 17 éves fiú ellen, aki a vád szerint "megöllek!" kiáltásokkal támadt tanárára, és többször lesújtott rá egy székkel, majd az iskola folyosóján is üldözte a pedagógust.

Az incidens 2022. október 24-én történt, amikor a diák sértő megjegyzéseket tett, majd a tanárnő kérdésére ismételten fenyegetőzött. A tanárnő ezután kiküldte a diákot a teremből, aki erre felemelt székkel ütötte meg. A tanár védekezésül felemelte a kezét, így az ütés a karját érte.

A támadás során a diák többször is lesújtott a tanárra a székkel, amely a pedagógus karját és fejét is eltalálta. A tanárnő a teremből kihátrálva próbált menekülni, de a vádlott a folyosón is követte, és ott ököllel többször arcon ütötte. A tanárnő végül a tanári szobába menekült.

A tanárnő komoly sérüléseket szenvedett, zúzódásokat és töréseket, amelyek nyolc napon túl gyógyulnak. A támadásban használt fémszerkezetű és faborítású szék alkalmas az emberi élet kioltására, és a fejre mért ütések miatt fennállt az életveszélyes sérülések kialakulásának reális esélye.

Az ügyészség a vádiratban a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet alkalmazását javasolta. Emellett pszichoterápiás kezelésben való részvételt is indítványoztak a szorongást és agressziót kezelő terápiára. A Szolnoki Törvényszék fog dönteni az ügyben.