A NASA újításával lassan elérhetjük a szomszédos csillagokat

A NASA által indított ACS3 napvitorla a Rocket Lab Electron hordozórakétáján sikeresen elérte az űrt, ami új fejezetet nyithat az űrbéli meghajtásban, és közelebb vihet minket a csillagközi utazáshoz.

A napvitorlák az űrkutatás egyik legígéretesebb technológiája, mivel nem igényelnek üzemanyagot, a Nap sugárzásának nyomása vagy lézerek segítségével gyorsulnak. Az ACS3, amely a továbbfejlesztett kompozit napvitorla rövidítése, az amerikai űrhivatal első ilyen jellegű fejlesztése. A szerkezet kibontása és a kompozit merevítők használata jelentős előrelépést jelenthet az anyagtechnológia terén.

A napvitorlák történetében az első kísérlet a Planetary Society Cosmos-1 űrszondája lett volna, de az a felbocsátás során megsemmisült. A japán IKAROS 2010-ben vált az első sikeres napvitorlává, melynek 310 kilogrammos tömege és 14x14 méteres vitorlája volt, de a kormányzása nem bizonyult eléggé hatékonynak. A LightSail-2 a Planetary Society második napvitorlája volt, melyet közösségi adakozásból finanszíroztak, és bár irányíthatatlanul pörgött, a pályaemelkedés mérhető volt.

A NASA Artemis-1 küldetés keretében próbált először CubeSat méretű napvitorlát indítani, de a NEA Scout űrszonda eltűnt az űrben. Az ACS3 sikere esetén a NASA első sikeres napvitorla kísérlete lehet, mely egy mikrosütő méretű kockában rejt egy 80 négyzetméteres vitorlát. A teszt során a vitorla kibontása és a kompozit merevítők használata a fő kérdés, melyek holdi és marsi építményekben is felhasználhatók lehetnek.

A RocketLab, amely az ACS3-at feljuttatta, a SpaceX egyik versenytársa az űriparban. Az Electron hordozórakétáik könnyű szénszálas szerkezetűek, és 3D nyomtatóval előállított alkatrészekből készülnek. Az Electron képes 200-300 kilogrammos rakományt az űrbe juttatni, és ebben az esetben egy 150 kilogrammos terhet szállított, miután a koreai NEONSAT-1-et 520 kilométer magasságban kitette, tovább repült az ACS3-mal az ezer kilométer feletti napszinkron pályáig.