Gáza, Ukrajna és a nemzetközi jog összeomlása

A Hamász Izrael elleni támadása és az arra adott izraeli válasz katasztrófát jelentett a civilek számára. A Hamász október 7-i mészárlásában fegyvertelen izraeli civileket, köztük nőket, gyerekeket és időseket támadott meg, közel 1200 embert ölt meg és mintegy 240 túszt ejtett. Izrael ezt követő gázai légi és szárazföldi hadjárata 2024 márciusáig több mint 30 ezer ember halálát okozta, akiknek becslések szerint kétharmada nő és gyermek volt.

A konfliktus következtében körülbelül kétmillió embert, Gáza lakosságának több mint 85 százalékát kellett kitelepíteni, több mint egymillió embert fenyegetett az éhínség, és körülbelül 150 ezer polgári épületet rongáltak meg vagy romboltak le. Jelenleg egyetlen működőképes kórház sem maradt Gáza északi részén. A Hamász élő pajzsként használja a polgári lakosságot és infrastruktúrát, és ezekben vagy az alattuk húzódó alagutakban tevékenykedik, ami ellentétes a nemzetközi joggal, mivel az ilyen épületek nem lehetnek katonai célpontok.

A nemzetközi humanitárius jog, más néven a háborús jog vagy hadijog célja, hogy megkímélje a civileket a konfliktusok legsúlyosabb csapásaitól, és biztosítsa számukra az akadálytalan hozzáférést a humanitárius segélyhez. Azonban az Izrael és a Hamász közötti háborúban ez a joganyag kudarcot vallott. A Hamász továbbra is túszokat tart fogva, és polgári épületeket használ infrastruktúrája védelmére, míg Izrael teljes körű háborút folytat a sűrűn lakott területeken, és lassítja a segélyek eljutását a rászorulóknak.

A második világháború alatt több mint 30 millió civil halt meg, ami rávilágított arra, hogy szükség van erősebb szabályokra a háborúk szabályozásához. 1949-ben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által összehívott konferenciák sorozata létrehozta a négy genfi egyezményt, amelyek a háborús erőszak megelőzését célozták meg. A genfi egyezmények és a későbbi kiegészítő jegyzőkönyvek számos konkrét szabályt tartalmaznak a sebesült és beteg katonák, a hadifoglyok és a polgári lakosság védelmére.

A nem állami fegyveres csoportok részvételével zajló konfliktusok számának növekedése miatt a civilek védelme nehezebbé vált, mivel ezek a csoportok gyakran civilek között tevékenykednek, ami megnehezíti a harcosok és a civilek megkülönböztetését.

A Hamász egyszerre nem állami szereplő és de facto kormányzó hatóság Gázában, ami bonyolítja a helyzetet. Az izraeli erők gyakran nem tudnak különbséget tenni a civilek és a terroristák között, és még akkor is, ha minden lehetséges erőfeszítést megtesznek, a katonai célpontok és a civilek közelsége miatt a különbségtétel szinte lehetetlen.

Izrael súlyosbította a gázai humanitárius válságot, és a kórházakat, iskolákat, lakóházakat és az imahelyeket legitim katonai célpontként kezeli, ha a Hamász katonai célokra használta őket. Izrael a Nemzetközi Bíróság előtt védekezett Dél-Afrika azon állításával szemben, hogy népirtást követ el Gázában, és hangsúlyozta, hogy a Hamász ismeri a háborús törvényeket.

Az arányosság fogalmának kiterjesztése miatt Izrael gyakorlatilag bármilyen csapást igazolhat azzal, hogy az megfelel az arányosság követelményeinek, mivel az állítólagos előnyök mindig meghaladják a költségeket.

Ukrajnában is hasonlóan súlyos támadások történtek civilek ellen, ahol statáriális kivégzések és kínzások voltak az oroszok számláján, és Mariupolt bombázták mindenféle célpontmeghatározás nélkül.

A technológia fejlődése tovább bonyolítja a helyzetet, például Ukrajnában az ukránok egy alkalmazást használnak az orosz csapatok követésére, ami a civileket támadhatóvá teszi. Az ukrán adatszerverek katonai és polgári információkat egyaránt tárolnak, ami kettős felhasználású objektumokká teszi őket. Az ukránok létrehoztak egy „informatikai hadsereget” is, amely kibertámadásokat indít az orosz infrastruktúra ellen, és ezzel maguk is résztvevőivé válnak a fegyveres konfliktusnak.