A kormány visszavonja a vitatott törvényjavaslatot

A kormány meghátrált, és nem terjeszti elő a vállalkozói körökben nagy ellenállást kiváltó törvényjavaslatot, amely a Gazdasági Versenyhivatalnak adott volna jogot bizonyos cégek eladásra kötelezésére.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón erősítette meg a sajtóban megjelent értesüléseket, miszerint a kormány visszavonja a vitatott törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot néhány hete nyújtották be, és az alapján a Gazdasági Versenyhivatalnak lehetősége nyílt volna arra, hogy az általuk alapvető jelentőségűnek ítélt vállalatokat eladásra kötelezze.

A javaslat komoly ellenállásba ütközött a vállalkozói szférában, Parragh László, az Iparkamara elnöke is megértését fejezte ki az aggodalmak iránt. A Válasz Online információi szerint a Törvényalkotási Bizottság csütörtöki ülésén már olyan módosított jogszabályok kerültek tárgyalásra, amelyek között nem szerepeltek a korábban vitatott paragrafusok.

Gulyás Gergely a kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a kormány valóban nem tárgyalja a markánsnak ítélt pontokat, és hozzátette, hogy az érintett gazdasági szereplők többségében ellenezte a módosításokat.