Kormányzati támogatás a kórházak adósságának rendezésére

A Belügyminisztérium bejelentése szerint a kormány 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosít a kórházak adósságrendezésére.

A közlemény kiemeli, hogy az orosz-ukrán háború és az ebből fakadó "elhibázott brüsszeli szankciók" miatt jelentősen megnőttek az egészségügyi kiadások. Ennek ellenére a kormány elkötelezett amellett, hogy mielőbb rendezze a kórházak likviditási problémáit, ezért fogadták el a Belügyminisztérium javaslatát a működési támogatás biztosítására.

A támogatásból a járó- és fekvőbeteg-ellátást nyújtó állami, önkormányzati, egyházi tulajdonban álló egészségügyi szolgáltatók, valamint a felsőoktatási intézmények részeként működő klinikai központok részesülnek. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő április 30-ig utalja a működési támogatást, a kiegyenlítés feltételeit pedig a kormányrendelet rögzíti. Tavaly novemberben már több mint 90,2 milliárd forint összegű támogatást fizettek ki az egészségügyi intézmények lejárt kötelezettségállományának csökkentésére.

A kórházak jelentős adósságot halmoztak fel, március végén az egészségügyi intézmények tartozása majdnem 110 milliárd forintot tett ki. A Népszava információi szerint a kormány nyárig két részletben 104 milliárd forintot szán az adósságrendezésre. A mostani 63,4 milliárd forint után további 40 milliárd forintot terveznek júniusban átutalni. Az első részletet elsősorban az állami szolgáltatók felhalmozott tartozásainak kiegyenlítésére kellene fordítani.

A kórházak adóssága 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárd forinttal nőtt, míg 2024-ben ez az összeg havi 20 milliárd forintra emelkedett. A szolgáltatásfelfüggesztések egy részében eszközellátási problémák álltak a háttérben. Az egészségügyi államtitkár, Takács Péter szerint az általános eladósodás megoldásához a finanszírozás átalakítására van szükség.

A kormány döntése arra utal, hogy az állami kórházak tartozásállománya már olyan mértékűre duzzadt a tavalyi adósságkonszolidáció ellenére, illetve azt követően, hogy mielőbb cselekednie kellett. Egyes beszállítói jelzések szerint a tartozásállomány ilyen mértéke már a betegellátás minőségét veszélyezteti. Közvetetten jól mutatja a baj mértékét, hogy a kormány még a jelenlegi rendkívül nehéz idei költségvetési helyzetben is gyors támogatást nyújtott az egészségügyi intézményeknek, és a jelek szerint ez folytatódik még idén. Annak ellenére, hogy a kormánynak nincs könnyű dolga a forrás előteremtésében, feltehetően ez mind már a hiány növelését hozza magával.