A kastélytörvény alkotmányossá tétele váratlanul kikerült a parlamenti napirendről

A parlament jövő heti ülésén nem kerül terítékre a kastélytörvény alkotmányossá tétele, miután a törvényalkotási bizottság ülésén indoklás nélkül eltávolították a napirendről.

A törvényalkotási bizottság egyelőre nem foglalkozik a kastélytörvénnyel, így az országgyűlés jövő heti ülésén sem szavazhatnak róla. Az előzetes napirendi javaslatban és a bizottság ülésének meghívójában szerepelt a téma, de Hende Csaba bizottsági elnök azzal kezdte az ülést, hogy ezt a napirendi pontot ne tárgyalják.

Az elnök indoklást nem adott, és kérdést sem kapott az ügyben. Az így módosított napirendet a kormánypárti képviselők mellett az ellenzéki tagok is elfogadták.

A törvény tavaly márciusi tervezete megteremtette volna a jogi kereteit annak, hogy Lázár János egyszerű miniszteri határozattal szétosztogassa az állami kastélyvagyont, köztük az elmúlt években felújított, idegenforgalmi látványossággá alakított épületeket is. A törvényt végül december 12-én fogadta el az Országgyűlés, de Novák Katalin, az akkori köztársasági elnök aláírás helyett előzetes alkotmányossági normakontrollra küldte. A döntést Lázár „gyávaságnak és régi kommunista reflexeknek” minősítette, és személyes meghallgatást is kért az Alkotmánybíróságtól, de erre nem kapott lehetőséget, csak írásban fejthette ki érveit.

Az Alkotmánybíróság testülete „teljes egészében egyetértett a köztársasági elnök aggályaival, és a törvény mindegyik általa kifogásolt pontját megsemmisítette”. A megsemmisített pontok elsősorban az ingyenes tulajdonba adás lehetőségéről szólnak, a 99 éves vagyonkezelésről szóló paragrafusokat nem vizsgálták.

Az országgyűlés elnöke január végén kérte fel a törvényalkotási bizottságot, hogy dolgozzák ki a törvény alkotmányossá tételéhez szükséges módosításokat. Ezeket a módosításokat tervezték megvitatni a mostani ülésen, de a napirendről való levétel miatt nem tudni, mikor foglalkoznak majd ismét a témával. A Portfolio közben arról írt, hogy az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény miatt Lázár minisztériumának levelet küldött az Európai Bizottság, és akár uniós forrásokat függeszthetnek fel teljesen.

A kastélytörvénnyel Lázárék tulajdonképpen egy kastély-örökbefogadási programot indítanának azzal, hogy „nagy magyar vállalatoknak, az OTP-nek, a Molnak, a Richternek és más nemzetközi háttérrel is rendelkező vállalatoknak felajánlják, hogy néhány megmentésre érdemes kastélyt fogadjanak örökbe”. Lázár korábban azzal védte meg a törvényjavaslatot, hogy az állam egyedül nem képes felújítani, sem fenntartani a kastélyok értékes örökségét, „márpedig a közpénzek elherdálása az is, ha valamit milliárdokból felújítunk, aztán hagyunk lassan újra tönkremenni”.