2024.03.01., péntek - Albin
Budapest: 12o - 14o
Az ország 19 megyéjében

Társasházaktól sikkasztott a 71 éves nő, ezután Brazíliába menekült

Tirex | 2024. február 10. - 08:00
Társasházaktól sikkasztott a 71 éves nő, ezután Brazíliába menekült

A nő az általa okozott kárt részben megtérítette. 

Sikkasztás miatt 3 év 10 hónap börtönben letöltendőre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 71 éves nőt, aki elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Brazíliába szökött – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t. A konkrét vád huszonegy rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és egyrendbeli sikkasztás vétsége volt.

A rendőrök megtalálták, elfogták a nőt, az ellene indult büntetőeljárás pedig jogerősen befejeződött, miután az elkövető lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, és az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett. A bíróság 10 évre eltiltotta a vádlottat a közös képviselői tevékenység gyakorlásával járó foglalkozástól is.

Az ítélet szerint a vádlott egy betéti társaság beltagjaként Debrecenben társasházak közös képviseletét látta el. Feladatai közé tartozott, hogy a társasházak ügyeit intézze, ennek keretében a közüzemi költségeket rendezze, a felmerülő karbantartási munkákkal kapcsolatos feladatokat intézze, továbbá a társasházak lakóival a kapcsolatot tartsa, részükre elérhető legyen és rendelkezésükre álljon.

A társasházak bankszámláihoz közös képviselőként csak neki volt hozzáférési, utalási, rendelkezési jogosultsága, minden esetben egyedül kezelte a társasházak pénzügyeit.

A vádlott az általa kezelt társasházak pénzéből számos alkalommal utalt át bizonyos összegeket a saját bankszámláira, ezekkel a pénzösszegekkel a társasházak felé nem számolt el, azokat saját céljaira fordította.

A vádlott a kezelése alatt álló társasházak számláiról időnként egy másik társasház számlájára is utalt pénzt, hogy az általa okozott hiányt elfedje. Amikor valamelyik társasház számláját lenullázta, a hiányt egy másik társasház számlájáról próbálta meg fedezni, ezzel újabb és újabb összegeket tulajdonítva el jogtalanul a sértett társasházaktól.

A vádlottat az általa képviselt társasházak 2020 áprilisától kezdték el feljelenteni. Miután a nő tudomására jutott, hogy elindult a büntetőeljárás, még abban a hónapban eladta debreceni lakását, majd a vételárból visszautalásokat eszközölt a társasházak felé, ezzel az általa okozott károkat kis részben megtérítette. A vádlott a sértett társasházaknak több mint 45 millió forint kárt okozott, de ennek egy része az eljárás során megtérült.

A vádlott az eljárás során elrejtőzött, a rendőrségnek több emailt is küldött, amikben azt állította, hogy Afrikában, Ugandában tartózkodik. A rendőrök nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, és kiderült, hogy a nő valójában Brazíliában tartózkodott akkor is, amikor az emaileket írta.
A hatóságok nemzetközi együttműködésének eredményeként a közös képviselő 2021. december 7-én Brazíliából hazatért, így a rendőrök még aznap elfogták a Liszt Ferenc repülőtéren.

A Debreceni Járásbíróság ítéletét mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett — írta meg a Telex.