Az 1950-es években a sportesemények nem taktikáról és állóképességről szóltak; a kommunista államok sportolóinak győzelmei mind-mind az imperializmusra mért csapások és a szovjet rendszer felsőbbrendűségének bizonyítékai voltak. A magyar futballisták angliai vendégszereplésekor a rendszer a legjobb áruját tette a kirakatba, és a játékosok nemcsak a hazai sportot, hanem a friss népi demokráciát képviselték a labdarúgás és az imperializmus bölcsőjében.

Az új és a régi világrend összecsapása megmozgatta a dolgozó népet Magyarországon: "Emeljétek magasra a magyar nemzeti színeket, a szocializmus és a béke zászlaját!" - üzente a Pécsi Lokomotív távirata a nemzeti tizenegynek. "Vigyétek diadalra a Magyar Népköztársaság címerét!" - kérték a győrszemerei parasztok. A fiúk persze alighanem enélkül is tették volna a dolgukat. 

A mérkőzést a magyar válogatott vezetői még az 1952-es helsinki olimpián kötötték le, amit Rákosi Mátyás, a kommunista állampárt mindenható vezetője először nagyon zokon vett, de miután meglátta az esetleges győzelemben rejlő propaganda-lehetőséget, engedélyezte a labdarúgók kiutazását. Az eseményt a vendéglátó angolok kezdték "az évszázad mérkőzéseként" hirdetni, amelyen két futballnagyhatalom, a játékot feltaláló "angol oroszlánok" csapnak össze a trónkövetelő "mágikus magyarokkal". Az angolok úgy gondolták, játékosaik fizikailag és technikailag is jobbak, a Wembley Stadion páholyában még II. Erzsébet brit királynő is szemtanúja akart lenni, hogyan kalapálják el alattvalói az arisztokráciaellenes magyarokat.

De a 105 ezer néző még szinte el sem helyezkedett, amikor Hidegkuti Nándor már az első percben betalált az ellenfél hálójába, a mérkőzés végére pedig mesterhármast ért el. Puskás Ferenc két góllal követte, míg Bozsik József egy továbbival járult hozzá a 6:3-as győzelemhez, amitől - Szepesi György rádióközvetítése révén - az egész ország örömmámorban úszott.

Hiába került a Szabad Nép másnapi címlapjára Szodorai István Kossuth-díjas esztergályos lélegzetelállító csúcsteljesítménye, és elsikkadt az is, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művek nagyolvasztója az év legnagyobb napi termelését produkálta, az olvasók rögtön az utolsó oldalra lapoztak, hogy focistáink londoni diadaláról tájékozódjanak.

De nemcsak az itthoni újságok ajnározták őket, az angol lapok is dicshimnuszokat zengtek róluk.

Húsz éve nem láttak olyan labdarúgást Angliában, mint amilyent a magyarok bemutattak, akik klasszisokkal múlták felül az angolokat

- írta a Daily Mail.

Angliát, a régi mestert megverte a játékban és lövőkészségben egyaránt jobb, új bajnok: Európa, sőt a világ legjobb csapata

- fogalmazott a Mirror.

A magyarok történelmet írtak azzal, hogy földön, levegőben és taktikában egyaránt megverték Angliát. Százezer néző látta az "istenek" alkonyát

- kommentálta a The Times.

Ez volt az Aranycsapat leghíresebb, rövid idő alatt legendássá vált mérkőzése - holott a visszavágón, 1954. május 23-án még megalázóbb, 7:1-es vereséget mértek az angolokra, akik sem azelőtt, sem azóta nem kaptak ki ennyire.

Ahogy a pesti humor mondta: egy hétre jöttek és hét eggyel mentek.

A meccs után az angol válogatott csatára, Syd Owen azt mondta: "olyan volt, mintha földönkívüliekkel játszottunk volna". A földönkívüliek diadalútja egészen az 1954-es svájci világbajnokság döntőjéig tartott. Az emlékezetes berni fináléban a csoportmérkőzések során 8:3-ra legyőzött Németország óriási meglepetésre 3:2-re jobbnak bizonyult a magyar válogatottnál, amely így elbukta a világbajnoki címet.

Az 1953-as sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-tól A magyar labdarúgás napjaként ünnepeli november 25-ét.

Fotó: Fortepan