Perlai Zoltán nyerte a XXII. kerületi ellenzéki előválasztást. A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa a momentumos Havasi Gábort győzte le.

Perlai 2002 óta tagja a kerületi képviselő-testületnek. Jelöltségét az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik is támogatta. Havasi 2019-ben összellenzéki polgármester-jelölt volt, 312 szavazattal kapott ki a fideszes Karsay Ferenctől.

Havasi a Facebookon gratulált Perlainak, aki szerinte kiváló polgármester-jelölt lesz. Bejegyzésében azt írta, hogy már a szoros eredmény is győzelemmel ért fel, mert nehéz körülmények között kellett küzdenie, ugyanis minden más ellenzéki párt és a Fidesz is ellene kampányolt.

Az előválasztási megállapodás alapján Perlai jelölheti ki az ellenzék valamennyi kerületi képviselő-jelöltjét.

Budafokon kívül több másik fővárosi kerületben is felmerült, hogy előválasztáson dőljön el a közös ellenzéki polgármester-jelölt személye. Az V. kerületben Kovács Alex Gábor és Juhász Péter ugyan aláírt már egy erről szóló megállapodást, a szervezés mégis elakadt.

A XII. kerületben is hasonló a helyzet, ott a Kutyapárt elnöke, Kovács Gergely, a Momentum és a DK nem tudott még megállapodni az előválasztás részleteiről. A XIV. kerületben pedig úgy néz ki, a regnáló MSZP-s polgármester, Horváth Csaba nélkül rendeznek előválasztást a momentumos és a szikrás jelölt között.

Bár Soroksáron, a III. és a XIII. kerületben is több ellenzéki polgármester-jelölt van, ezekben a kerületekben még nem merült fel, hogy előválasztást tartanának - írja a 444.

Fotó: MTI/Purger Tamás