Öt év alatt több mint 700 millió forintra tett szert az a győri cég, mely szintén a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalásban érintett. A győri nyomozók elfogták a két cégvezetőt, és a velük kapcsolatban lévő két orvost.
Több vármegyében is folynak eljárások az úgynevezett cipős ügyben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint az egyik ilyen ügynek egy győri cég áll a középpontjában.
Ez a gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglakozó kft.
A gyógyászati segédeszközök nagy része gyógycipő volt, és olyanoknak írták fel, akik nem is voltak jogosultak rá.
A vényeken szereplők nagy része idősotthonok lakója volt, vagy fogyatékkal élő ember, aki szociális intézményben élt. Az adataikat az intézetek személyzete a cég képviselőinek adta át, majd a kft.-vel kapcsolatban álló ortopéd orvosok írták fel részükre a gyógyászati terméket.
A cég két ügyvezetője és a kft.-vel kapcsolatban álló két orvos elfogására nagyszabású akciót szerveztek egy héttel ezelőtt a győri nyomozók.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök mellett az akcióban részt vettek az NNI nyomozói és az NVSZ munkatársai is. Több zsáknyi iratot foglaltak le – köztük vényeket, ambuláns lapokat és felírási igazolásokat, pénztárbizonylatokat, nyugtákat – telefonokat, de még laptopok és asztali számítógépek több mint egy terrabájtnyi adatait is.
A két férfit és a két nőt a győri nyomozók előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása, valamint személyes adattal visszaélés miatt kell felelniük. Mindegyikük szabadlábon védekezik. A győri céggel kapcsolatos eljárás tovább folytatódik, és nem kizárt, hogy a gyanúsítottak száma is bővülni fog.
Az ügycsoportnak összességében jelenleg 60 gyanúsítottja van: 25 orvos, 20 cégvezető, 10 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens. Az ügycsoportban összesített kárösszeg meghaladja a 3 és fél milliárd forintot.
Kiemelt fotó: police.hu