Az építési és közlekedési miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) exkluzív Nagyvállalati Klubjában tartott majdnem kétórás beszédet közel félszáz budapesti vállalat menedzsere és vezetője előtt.

A Világgazdaság tudósítása szerint Lázár János arra nem tért ki, hogy a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedése kapcsán megszületett-e már a kormánydöntés, a szövegkörnyezetből inkább úgy tűnt, hogy ez egy reális, komolyan vehető szándék. Akkor említette meg a tervet, amikor a közlekedési területről számolt be a jelenlévőknek.

Azt mondta, hogy az ország- és vármegyebérletek megjelenésével soha annyian nem használták a MÁV és Volán hálózatát, mint 2023-ban. Az építési és közlekedési miniszter szerint mintegy 50-100 ezer olyan új bérletes jelent meg, akik eddig nem használták a közösségi közlekedést. 

Ebben a 600 forintos literenkénti üzemanyagár és a dugók az utakon is közrejátszott, de a fő oka a rendkívül olcsó bérlet: összesen már több mint 3,6 millió ország- és vármegyebérletet értékesítettek.

A tárcavezető szerint ez fontos érv, amikor több pénzt kér a kormányzattól a közösségi közlekedés számára. Ekkor hozta szóba a 14 éven aluliak ingyenes utazásának lehetőségét. Kijelentette, hogy soha ennyien nem használták a közösségi közlekedés hálózatát. Ez azért is fontos visszajelzés, mert az ő felfogásában a tömegközlekedés, azon belül is a kötött pálya áll az első helyen a fejlesztések terén.

Elismerte, hogy a kínált szolgáltatás kifogásolható, de szerinte érdekes, hogy ezzel párhuzamosan az állam milyen nagyvonalú szolgáltatásokat fizet ki, mikor megrendeli a kapacitásokat a közlekedési cégeitől. Jelezte, hogy erre mintegy 800 milliárd forintot fordítanak évente, az azonban más kérdés, hogy a szolgáltatók, hogyan szolgáltatnak. 

Lázár kiemelte azt is, hogy a költséghatékonyságot kulcskérdésnek tartja. A MÁV-Volán járműállomány régi, iszonyatos mennyiségű üzemanyagot használ el. Alacsony a villamosított pályák aránya, ha pedig mégis, annak rossz a minősége.

Miközben a MÁV éves energiaköltsége 90 milliárd forintra rúg, 2022-ben ez megduplázódott, elérte a 180 milliárdot. 

Az energiaköltséget csökkenteni kell, de ez nem fog menni anélkül, hogy a tulajdonos, vagyis az állam ne tenne bele pénzt - tette hozzá. Minden technolgóiai megoldásra nyitottak, legyen szó hidrogén, elektromos vagy alternatív hajtásláncról. Lázár János kiemelte: a járműpark cseréjére vonatkozó elképzeléseket, magyar gyártókapacitások kiépítését Orbán Viktor miniszterelnök támogatja.

Viszont a folyamatot nehezíti, hogy minderre olyan időszakban kellene sort keríteni, amikor a költségvetés hiányának lefaragásán van a hangsúly.

Fotó: Lázár János Facebook-oldala