A kivitelezők kezében van az Agrárminisztérium és az Igazságügyi Palota, ezek a következő néhány éven belül, 2026-27-re el fognak készülni. Megvan a szerződés, megvannak a tervek, megvan a finanszírozás, zajlik a munka - sorolta a Spirit FM Nagykép című műsorában Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője.
Az Országház belső felújítása előkészítés alatt van, árulta el Wachsler Tamás. Az kétségtelen, hogy szükség van rá és meg is fog valósulni, az előttünk álló néhány évben, fogalmazott a programvezető. Inkább az a kérdés szerinte, hogyha megérkeznek a konkrét költségbecslések, arra mit mond majd a kormány.
"Konkrét tervek készültek már" erről, fűzte hozzá Wachsler Tamás. Kérdésre elmondta, hogy ez az elképzelés “messze túl van a gondolatkísérlet fázison”, már készült egy beruházási terv is, ami jóváhagyás (vagy elutasítás előtt áll), de Wachsler bízik abban, hogy pozitív fogadtatásra lel a javaslat.
Wachsler egy kormányhatározatot is idéz, ami rendelkezik az előkészítésről és arról, hogy "ha a beruházás részeként szükség lesz a törvényhozás kiköltöztetésére, akkor az az Igazságügyi Palotába fog történni”. Meggyőződése, hogy az a beruházás, "amiről szó kell, hogy legyen", vagyis a mélyre menő belső rekonstrukció, azt csak a kiköltözéssel együtt lehet megcsinálni.
Azzal kapcsolatban, hogy a költözés mikor történhetne meg, Wachsler azt mondta: bár lenne benne logika, hogy ciklusváltáskor kerüljön erre sor, de 2026-ban teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem történik meg, mert "nem állunk úgy az előkészítéssel". Így valószínűleg ez csak később következik be, függ attól is, hogy a következő tervszakaszokra mit mond a kormány, mire jut pénz, mire nem.
Fotó: parlament.hu