Iványi Gábor, a MET lelkésze sajtótájékoztatón mondta el, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által működtetett oktatási intézményekben krízis szint alá esett az oktatók száma, így félő, hogy az elkövetkező napokban nem tudják elindítani a tanítást. Mivel a NAV, főként Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős államtitkár hathatós közbenjárására - állítja Iványi - az októberi teljes állami normatívájukat is leemelte a számlájukról, így ismét – immár harmadik hónapja – nem érkezett meg az ezer dolgozó bérköltséget fedező 220 millió forint.

A "Fűtött utcai" hajléktalanszálón tartott sajtóbeszélgetésen Iványi Gábor azt is elmondta, hogy, hála a jóhiszemű adakozóknak, a szeptemberi felhívásukra 140 millió forint gyűlt össze, amelyből fizetési előleget adtak több mint ezer dolgozónak. 

Iványi - valami csoda révén - abban bízik, hogy az alkalmazottai nem mondanak fel a héten, és érkezik annyi pénz, hogy a rendszerben maradhassanak az oktatók. Ezért levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Novák Katalin államelnöknek és Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez is, hogy a főméltóságok közbenjárásával a MET kikerüljön a pácból. 

Levelet nemcsak küldött, kapott is Iványi a minap, éspedig a fent említett Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól. Maruzsa arra kérte a lelkészt, hogy nyilatkozzon a MET, mely oktatási intézmény állami átvételét kéri. Iványi egyelőre nem készít listát, bízik levele címzettjeiben, a közjogi méltóságok pozitív döntésében. 

A sajtótájékoztatót teljesen egészében alább megtekinthetik: 

fotó: Iványi Gábor FB oldala