A tudománytörténet első, igazán modern tudósa Johannes Kepler volt. Nagy elődje, a vasorrú Tycho Brache megfigyeléseire támaszkodva fölírt három elegáns törvényt a Naprenszer bolygóinak a mozgásáról. Sokáig a csillagészek úgy gondolták, hogy értjük a bolygórenszereket - már ha léteznek.
Szegény Giordano Brunót többek között azért égették meg Rómában, mert azt állította, hogy a csillagok tulajdonképpen szintén olyan Napok mint a miénk, és hogy könnyen lehetséges, hogy azok körül is bolygók keringenek és azokon is élnek valakik. Hűha... ennek aztán kénköves pokolszaga van. A 16. században mindenki – a pápától a patkolókovácsig, az oxfordi tudósprofesszoroktól a falusi javasasszonyig – tudta, hogy a mi kedves Napunk azért van, hogy nekünk meleget és fényt adjon, és hogy a csillagok csak szakadások az égbolt szövetén, amelyeken átlátszik a mennyország fénye.
Az azóta eltelt évszázadok során az emberiség legnagyobb koponyái nagyon sok mindent megtudtak a csillagokról, elsősorban azt, hogy azok nem repedések az ég szövetén, hanem valóban nagyon távoli napok, de a bolygokról nem sok újat mondhattak. Sőt, tulajdonképpen a legutóbbi időkig azt sem tudtuk bizonyítani, hogy valóban léteznek ún. exobolygók. Az első olyan bolygót, amelyik nem a mi otthonos Naprendszerünknek a része, csak 1992-ben fedezték föl.
Igaz, azóta ez a kutatás a SETI egyik leglátványosabb projektje lett, és a mai adatok szerint már 5516 exobolygót fedeztek föl. A bolygóvadászati projekt első számú szaktekintélyének egy nagyon szimpatikus amerikai professzornő számít. Szeretném idézni Sara Seager meglátásait: „... a legtöbb felfedezett bolygóhoz még csak hasonlót sem találunk a Naprendszerben, és mindeddig nem találtunk egyetlen olyan bolygórendszert sem, amelyik a Naprendszer pontos mása lenne.
A bolygórendszerek döntő többsége alapvetően különbözik a miénktől! Nagyon úgy néz ki, hogy az olyan stabil és vagány rendszerek, mint a mi békés Naprendszerünk, nagyon ritkák.
