Kökény Tamás autóbalesete: a részletek

Autóbalesetet szenvedett Völgyi Zsuzsi nagybőgőművész párja, Kökény Tamás. A zenész szerencsére csak koccant, de az autója jelentős károkat szenvedett, miután összeütközött egy motorossal. Kökény elmondása szerint óvatosan vezetett, amikor hirtelen egy erős csattanást hallott.

Kökény Tamás éppen egy fellépés helyszínére tartott, amikor az incidens történt. "Épp megérkeztem egy fellépésre, be akartam parkolni az udvarra. Balra kanyarodtam, szinte teljesen meg kellett állnom, hogy jól be tudjam venni az ívet. Előtte természetesen körülnéztem, üres volt az utca. Egy pillanattal később nagy puffanást hallottam: az autó jobb oldalának csapódott egy motoros. Először fel sem fogtam, annyira hirtelen történt" - nyilatkozta a Borsnak a zenész, aki azonnal hívta a mentőket és rendőröket, de a motoros megpróbált elmenekülni a helyszínről.

A baleset körülményei még tisztázatlanok, nem dőlt el, hogy ki a felelős. Kökény Tamás biztos benne, hogy ő nem hibázott: "Eleve 40-es tábla volt, én pedig olyan 7-10 kilométer/órás sebességgel vettem be a kanyart. Egy hosszú egyenes út volt előttem, láttam volna, ha a megengedett sebességgel közelít felém egy jármű. Úgy sejtem, jóval gyorsabban hajthatott. Közben jó pár ember odacsődült segíteni, és utána többen is mondták, hogy alkoholszagot éreztek a motoroson" - mesélte a zenész, aki bosszúsága ellenére hálás, hogy nem történt súlyosabb sérülés.

Kökény Tamás határozott álláspontja szerint nem fogja hagyni, hogy felelősségre vonják, ha nem ő a hibás. "Ha engem hoznak ki hibásnak, akkor a biztosítóm fizeti az ő kárát, a saját káromat pedig meg kell oldanom. Cascót nem kötöttem erre az autóra, mert folyton cserélgetem. Egyébként hét éve van jogsim, és mindig én ülök a volánnál, mert annyira biztonságosan vezetek, hogy tudom, így nem lesz gond. Zsuzsi is csak akkor szeret az anyósülésen ülni, ha én vezetek. Nagyon bosszant az eset, mert rengeteg a fellépés, amire ezzel a kocsival mentem volna. Szerencsére van másik autóm, ha pedig ez menthetetlen, veszek helyette másikat, ebből nem csinálok ügyet. Annak örülök, hogy komoly, maradandó személyi sérülés nem történt. Új autót lehet venni, de egészséget, és pláne új életet nem" - zárta le a történteket Kökény Tamás.