Napóleon két pisztolya közel hétszázmillió forintért kelt el

Egy ismeretlen licitáló 1,69 millió euróért, azaz körülbelül 664 millió forintért vásárolta meg Napóleon két díszes pisztolyát egy árverésen.

A Párizs melletti Fontainebleau-i kastélyban rendezett árverésen kerültek kalapács alá a különleges fegyverek, amelyeket arannyal és ezüsttel díszítettek, valamint Napóleon portréjával láttak el. A pisztolyokat a párizsi Louis-Marin Gosset műhelyében készítették, és az Osenat aukciósház előzetesen 1,2-1,5 millió euróra, azaz 470-590 millió forintra becsülte az értéküket.

A történelmi jelentőségű fegyvereket a francia kulturális minisztérium nemzeti kincsnek nyilvánította, ami azt jelenti, hogy nem vihetők ki az országból. A francia kormány most 30 hónap áll rendelkezésére, hogy megvásárolja a pisztolyokat az ismeretlen licitálótól.

A pisztolyok története szerint Napóleon az 1814-es oroszországi hadjárat kudarca után ezekkel a fegyverekkel próbálta meg öngyilkosságot elkövetni a Fontainebleau-i kastélyban, ám Armand de Caulaincourt tábornok időben eltávolította a puskaport, így a császár mérget vett be, de túlélte. Később Napóleon a pisztolyokat ajándékba adta a tábornoknak, aki a fegyvereket leszármazottainak hagyta, az eredeti fadobozzal és több kiegészítővel együtt, köztük puskaportartóval és töltővesszőkkel.