Bajnai Gordon a Campbell Lutyens vezérigazgatója lett

Bajnai Gordont nevezték ki vezérigazgatónak a londoni székhelyű Campbell Lutyens tanácsadó cégnél. A volt miniszterelnök, aki korábban Gyurcsány Ferenc több kormányában is tárcavezetői posztot töltött be és 2009-2010-ben Magyarország miniszterelnöke volt, 2024. szeptember 1-től tölti be az új pozíciót, Andrew Sealey utódjaként, aki 2003 óta látta el a vezérigazgatói pozíciót. Bajnai már 13 éve áll a cég alkalmazásában, először tanácsadóként kezdett, majd 2017-től teljes munkaidős állást vállalt, és 2019-ben a cég globális infrastruktúráért és energiaátmenettel kapcsolatos részlegének vezetője lett. Bajnai több éve él Londonban, ahol a Forbes szerint "globális pénzügyi tranzakciók sűrűjében mozog", és olyan nemzetközi szervezetekbe kap meghívást, ahol csak a világelit néhány tagja jelenhet meg.

A Campbell Lutyens a private capital, azaz a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi tőkebefektetések piacán tevékenykedik. A cég olyan nagy nyugdíjalapokkal, szuverén alapokkal, biztosítókkal és tekintélyes családi alapítványokkal dolgozik együtt, amelyek összesen körülbelül 12 billió dollár, azaz 4,4 trillió forint értékű tőkét keresnek befektetésre. A vállalat ügyfelei olyan befektetésekben érdekeltek, mint például a londoni Gatwick vagy a New York-i La Guardia repülőtér, esetleg vasutak Franciaországban vagy Olaszországban, tengeri kikötőkben.

A Campbell Lutyens indulása óta több mint 250 milliárd dollár értékű tőkét közvetített zárt körben, továbbá 120 milliárd dollárnyi másodpiaci tranzakciót menedzselt. Az elmúlt 10 évben pedig több mint 218 milliárd dollárt kihelyezésében vett részt tanácsadóként és tanácsolt magántőke-, magánhitel- és infrastruktúraalap-elhelyezések, másodlagos tanácsadás és GP tőketanácsadási megbízások formájában. Emellett jelentős iparági felvásárlásoknál is részt vettek tanácsadóként, mint például az amerikai General Atlantic és a brit Actis fúziójánál, amelyet az angolszász sajtó széles körben és nagy lelkesedéssel fogadott.

Bajnai Gordon a Forbesnak adott májusi nyilatkozatában elmondta, hogy a legnagyobb alap, amin jelenleg dolgozik, várhatóan 25 milliárd dolláros nagyságrendű lesz, és a világ legnagyobb infrastruktúraalap-kezelőjének adnak tanácsot. A Fidesz győzelme után, 2012-ben az „Együtt 2014” ellenzéki választási mozgalom azonban rövid időre visszatért a politikába. Azonban a baloldali pártok alkudozásai során nem sikerült elnyernie a miniszterelnök-jelölti pozíciót, a 2014-es országgyűlési-, illetve EP-választás kudarcai után pedig újból visszavonult az aktív politizálástól. Andrew Sealey a továbbiakban a Campbell Lutyens igazgatóságának elnöke lesz, míg John Campbell, a cég egyik alapítója, az igazgatóság emeritus elnökeként folytatja munkáját. Bajnai a politikai pályafutása után a Meridiam Infrastructure csoport operatív igazgatójaként dolgozott, mielőtt a Campbell Lutyenshez csatlakozott.

Az itt végzett munkája mellett jelenleg a Pacific Pension Institute igazgatóságának tagja, a GlobSec igazgatóságának alelnöke és az Európai Külkapcsolatok Tanácsának tagja. Korábban többek között a Wallis csoport vezérigazgatójaként, a CA IB Securities vezérigazgató-helyetteseként, az Európai Stratégiai Beruházási Alap Beruházási Bizottságának tagjaként, a Budapest Airport igazgatóságának elnökeként, az Antin Infrastructure és az Aegon Biztosító tanácsadójaként, valamint a Rába Zrt. és a Zwack Unicum Nyrt. igazgatósági tagjaként is tevékenykedett.