Csonka András 20 év után új lemezzel tér vissza

Csonka András színész több mint két évtizedes szünet után újra zenei albumon dolgozik, amely a tervek szerint 2025-ben kerülhet a közönség elé.

Csonka András a Reggeli műsor vendégeként beszélt arról, hogy hosszú idő után ismét zenei lemezt készít, amelynek munkálatai jelenleg is zajlanak. A színész elmondása szerint a lemez legkorábban 2025-ben lesz elérhető a nagyközönség számára.

"Mondhatnám, hogy közkívánatra, de hazugság lenne. Igazából 21 éve, 2003-ban jelent meg az utolsó lemezem. De hát ki csinál még lemezt?! Senki, de pendrive-ot nem adhatsz ajándékba. Ez egy gesztus." – nyilatkozta Csonka András.

A lemezen ifj. Malek Miklóssal fog együttműködni, és terveik között szerepel két külföldi dal feldolgozása is, amennyiben sikerül megszerezniük a szükséges jogokat. Emellett egy karácsonyi dal is helyet kap majd a lemezen Csonkarácsony címmel.

"Valószínűleg jövőre jelenik meg, idén a karácsonyfa alá még nem tehetjük. Imádom, picit fölfrissítem a repertoáromat is a fellépésekhez" – árulta el Csonka András a tervekről.

A beszélgetés során kiderült, hogy Csonka András nemrég közönségdíjat kapott a kimagasló színészi teljesítményéért, míg kolléganője, Liptai Claudia is elismerésben részesült.