A háborús fatalizmust már a művészet sem korlátozza
Az ezredvégi nemzedék Magyarországán Amerika bűvöletében nőtt fel, ahol a könnyűzene a baloldali társadalomkritika területévé vált, és ahol a művészet olykor felhívja a figyelmet univerzális igazságokra.
A kiskamaszok érdeklődését a zenetévék, mp3-lejátszókon vándorló slágerlisták, és a józsefvárosi piacon beszerezhető hamisított rapper-rocker-deszkás kiegészítők, valamint a valóságshow-k határozták meg. A könnyűzene mindig is a baloldali társadalomkritika területe volt, és nem meglepő, hogy a kétezres évek popsztárjai ellenezték a terrorveszélyből fakadó pánikot és a demokráciaexportot célzó vérontást. A kor politikai elitje mégis belekeveredett Irak és Afganisztán véres, költséges és megalázó véget érő kísérleteibe, amelyeket a Forever Wars-ként is emlegetnek.
A művészet húsz évvel ezelőtt még felhívta a figyelmet azokra az egyetemességekre, amelyek szerint nem számított árulásnak a háború ellen beszélni. A magyar kamaszok találkozhattak azzal az örök és feszítő ballada-igazsággal, hogy az öreg héják háborúit a szegény, munkásosztálybeli fiatal fiúk kényszerülnek megvívni.
A neokonzervatív eszme eredetileg egy kiemelkedő filozófus gondolataiból merített, és a kommunizmus feletti diadalt elősegítő politikai gondolkodás volt. Azonban a hübrisz a feje tetejére fordította, és a Reagan elnök által képviselt szovjet befolyás elleni magabiztos fellépés helyett a nyugati világrend váltotta fel. A neokonok eredetileg szofisztikáltabb manőverezést ajánlottak, de a vasfüggöny eltűnése után csak a moralizálásba öltöztetett cinizmus maradt.
Jonathan Franzen "Szabadság" című könyve is megfesti ezt a már elromlott megközelítést. A könyv nemcsak lélekrajzokat tartalmaz, hanem a kor amerikai liberális értelmiségének szorongásnyomatait is. A háború és az azon való nyerészkedés akkor még morális választóvonal volt.
A Nyugat ma évtizedek óta nem látott háborús eszkalációkban kompenzálja belső válságait, miközben a világdominancia is fakulni látszik. Az európai és amerikai politikusok és véleményformálók minden nap emelik a tétet ebben az instabil helyzetben.
A háborús kockázat nem vicc, és ami az egyik percben még távoli és irreális perspektíva, az hirtelen húsbavágó valósággá is válhat. A szakértői osztály jóslatai és vállalásai évről évre és hónapról hónapra dőlnek meg, miközben masszív erők győzködnek minket a háborúba való minél mélyebb bekapcsolódás szükségéről.
A popkultúra és a nyugati popzene ma hol van? Mikor áll ki ma a béke érdekében a művészvilág színe-java? A palesztinok szenvedésére még csak-csak felhívják a figyelmet, de az ukrán háború és a fokozódó ázsiai helyzet tekintetében valahogy nem hallani a béke hangjait.
A nyugati neoliberálisok és neokonzervatívok háborús stratégiáját számos elismert nyugati tudós és elemző kritizálja. A kaliforniai tech-vállalkozók elitje is ébred, és alternatív csatornákon törnek fel a másként gondolkodók hangjai.
A világ ebben a pillanatban remélhet, hogy novemberig kihúzzuk, és akkor talán jön egy korrekció. Addig is mindenki a saját háza táján söprögethet, és a magyar szabad, és még inkább a szabadelvű nyilvánosságtól annyi tisztelettel kérhető: legalább ne gúnyolódjanak a kor legfontosabb politikai kérdésein.
A szerző stratégiai menedzser és tanácsadó, az MCC Közgazdasági Iskolájának vezető oktatója.