Szerelem nélkül még meglehet valahogy az ember, de KISZ-tagság nélkül?

Elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány – szól az ítélet Szabó Magda népszerű regényében az egyik szereplőről. Sok olvasónak már elképzelhetetlenül távoli az a világ, amelyben a máig közkedvelt ifjúsági könyvek születtek, ahogy az is nehezen felmérhető, hogy miért jelenthette a KISZ-ből való kizárás a kaszton kívüliséget. Mennyire közvetítették a szocializmus ideológiáját a korai Janikovszky-regények, és hogyan lehetett úgy kicsúszni az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szeresse a könyvet? Többek között ez volt a témája annak a konferenciának, ahol a kultikussá vált pöttyös és csíkos sorozatról volt szó.

Generációk gyerekkorát határozták meg a Móra (1957 előtt Ifjúsági) Kiadó pöttyös és csíkos könyvsorozatai, köztük Thury Zsuzsa, Bálint Ágnes, Fehér Klára, G. Szabó Judit művei, amelyek nagy része manapság is olvasható kortárs ifjúsági regényként. Ezeket a főleg lányoknak szóló regényeket valami furcsa időtlenség veszi körül, annak ellenére, hogy az 50-es, 60-as, 70-es évek vagy még korábbiak tapasztalatáról van bennük szó. Nem szorul magyarázatra, hogy az Abigél-imádat miért képes teljesen magától értetődően kialakulni úgy, hogy az olvasó még a világon sem volt, amikor Szabó Magda megírta.

A korszak és műfajuk miatt ugyanakkor ezek a könyvek különösen ki voltak téve a szocializmus neveléspolitikai elvárásainak. A rendszer az ifjúsági regényre pedagógiai eszközként, a pedagógiára pedig az ideológia megalapozójaként tekintett, így már eleve a kiadáshoz is meg kellett felelni bizonyos feltételeknek. A közkönyvtárakban, az iskolai ajánlott és/vagy kötelező olvasmányok listáján nyilvánvalóan előnyben voltak azok a szerzők, akiknek a műveit alkalmasnak találták a szocializmus építésére.

A Károli Gáspár Református Egyetem, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, valamint a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola által szervezett konferencián többek között Janikovszky Éva közönségkedvenc könyveiről is szó volt.

A Szöszinek úgy sikerült kicsúsznia az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szerette

Gergely Márta első regényéért, amit huszonéves szövőgyári munkásként írt, 1934-ben rögtön Mikszáth-díjat kapott, ma ugyanakkor szinte teljesen ismeretlennek tekinthető. Egyik közkedvelt könyve, a Szöszi 1958-ban jelent meg, a pöttyös könyvek elindulásával egy időben, és jelentős médiavisszhang kísérte. Gergely végül trilógiát írt belőle, a középső részéből film is készült: a Házasságból elégségest szintén nagyon szerették a nézők Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula főszereplésével.

Az első regényben az 50-es évek közepének pesti hétköznapjait követhetjük, amelyek minden küszködés, több műszakos robotolás és kritikus lakhatási körülmény ellenére sokaknak felemelkedést jelentettek. A szereplők ugyanis jellemzően olyan társadalmi csoportokhoz tartoznak, amelyek a háború előtt még rosszabb, még kilátástalanabb helyzetben voltak – mondta Rákai Orsolya, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa.

Gergely Márta azt is jelzi, hogy kommunizmus ide, szocializmus oda, van felső kaszt. A korabeli sajtó elismerően írt róla, mégis felrótták neki, hogy nem ábrázolja kellően rokonszenvesnek, morálisan követendő példaképnek azokat a karaktereket, akiknek ez kijárna a társadalmi státuszuk alapján. A szerző a disszidensek fölött sem ítélkezik, és a rendszerrel elégedetlenkedők véleményét sem láttatja megalapozatlannak.

A kortárs recenziók a munkájában örömöt találó lány alakját feleltetik meg a szocialista emberideálnak, másrészt azt hangsúlyozzák, hogy a munka, mint az élet valódi értelme, segít átlendülni a neveltetésbeli hiányokon, traumákon, és kialakítani egy harmonikus egyéniséget. Gergely Márta az 56-os események kortársi leírását adja, ebben sem azonosul az elvárt nézőponttal, érdekes módon mégis könyvheti siker lett a regénye. Úgy sikerült kicsúsznia az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szerette.

Szerelem nélkül lehet teljes értékű az ember, na de KISZ-tagság nélkül?

Janikovszky Éva két korai lányregénye, az 1960-as Szalmaláng és az 1962-es Aranyeső is felkeltette mind az olvasók, mind a kritika figyelmét. A szerző sokak szerint egyértelműen kiszolgálta velük a kor ideológiai feltételeit. Janikovszky gyakran visszatérő téma nála a történelem ábrázolása, láthatóan érdekli a múlt és jelen egymáshoz való viszonya. Az ideológia megjelenítése nemcsak az agitáció, hanem a dokumentáció igénye is – érvelt az előadásában Vigyikán Villő, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója. Habár Janikovszky későbbi műveinek legnagyobb erőssége a görbe tükör, ez a két könyv klasszikus, kissé szentimentális lányregénysémákat követ, véletlenszerű fordulatokkal.

A szereplők szűkebb világa és a „nagytotál” nem különül el annyira, mint általában a lányregényekben. Az első generációs értelmiségiek küzdelmét például az Aranyeső főhőse, Burián Ágnes történetén követhetjük, aki olyan lehetőséget kap a továbbtanulásra, ami soha nem volt elérhető a családjában, és nagyon fájdalmas tapasztalat számára, hogy végül nem tud élni vele.

A Szalmalángban nem a hivatás, hanem a szerelem keresése a fontos. A főszereplő Palócz Vera egyik fellángolásból a másikba esik, és legalább akkora intenzitással éli meg az érzelmeit, mint amennyire a politikai nézeteiben szélsőséges. Vera a számára egyik legfontosabb tárgyat, az édesanyja fotóját a KISZ-tagkönyvében őrzi, amit az egyik legdrámaibb helyzetben oda is vág a szintén KISZ-tag barátnői elé. Ekkor tudatosul benne, hogy szerelem nélkül is lehet teljes értékű ember, de KISZ-tagság nélkül már csak többé-kevésbé. Mivel a regényben szereplő kamasz lányok ilyen nevelésben részesülnek, ez alapján tudják értelmezni és közvetíteni a saját világukat is.

Elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány

Az 50-es években több népszerű ifjúsági író is hallgatásra kényszerült. Nem publikálhatott mások mellett Szabó Magda, aki 1949-ben a már neki ítélt Baumgarten-díjat sem kaphatta meg, mert kegyvesztett lett a hatalom szemében. A szilencium éveiben, 1957-ig tanítóként dolgozott, így első kézből tapasztalhatta, mik az elvárások a szocialista ifjúsággal szemben.

A tizenéves kamaszokról szóló, 1962-ben kiadott Születésnapban Mikes Jutka karaktere pontosan olyan, mintha róla mintázták volna az úttörők tizenkét pontját. Tanára gyermekarcú felnőttként jellemzi, a főszereplő Illés Bori szerint pedig elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány.

Ő maga ennek a szöges ellentéte: unja az úttörőt, nincs benne szorgalom, és minden munkától irtózik. Az apja már-már szélsőségesen rossz véleménnyel van róla, és ilyen szentenciákat ad elő:

Aki kunyerál, aki hálátlan, akivel nem lehet értelmesen beszélni, az nem felnőtt. Aki folyton csak önmagára gondol, az sem az. Akinek az a legfőbb problémája, hogy legyen tűsarkú cipője, divatos ruhája, az fejletlenebb agyú egy ötödikesnél. Amíg az ember gyerek, addig köszönettel elfogadja, amit kap, és igyekszik érte hálás lenni. Aki gyerek, az hallgasson a szüleire, engedelmeskedjék nekik

– idézte a regényből Zászkaliczky Réka, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. De végtére is milyen legyen egy kamasz, ha nem ilyen?

Az erős didaktikus jelleg és a nyilvánvaló nevelő célzat miatt a szereplők mondatai könnyen veszítenek a hitelességükből, főleg Jutka esetében, aki Borihoz hasonlóan tizennégy éves. Maga a narrátor is gyakran válik ezeknek az üzeneteknek a közvetítőjévé, direkt módon megfogalmazott értékítéleteket és tanulságokat summázva, kevés teret hagyva a saját értelmezésnek. Olykor lekezelő hangnemben reflektál Bori kamaszos viselkedésére, és kifigurázza, hogy a gyerek olvasók tanulhassanak belőle.

Az úttörőmozgalmat hagyományosan ideologikusként azonosítjuk, de fontos hozzátenni, hogy a korszakban ez nagyon határozottan a kortárs csoportokat, az összetartozást jelentette, ami a mindenkori kamaszoknak kiemelten fontos

– hívta fel a figyelmet Rákai Orsolya. Átszőtte a magánéletet, a szocializáció fontos platformja volt, sőt, szinte kizárólagos színtere. A hálózatból való kirekesztődés a teljes eltűnéssel volt egyenértékű.

Mikes Jutka személyes élete például egyenlő a mozgalom hálózatosságával, ezen kívül nincsenek kapcsolatai. Mivel árva és gyakorlatilag a nagyanyja gondozója, az élete gyerekkorától kezdve arról szól, hogy másokról gondoskodjon. Ez utóbbi erősen összecseng azzal, amit Bori apja gondol az ideális gyerekekről, sőt ideális lánygyerekekről, és amit saját, korán meghalt, szintén Bori nevű húgában is felfedezni vélt. A másokért dolgozó, felnőttként élő lánygyerek ideálja azonban nem feltétlenül ideológiai, hiszen sokkal régebb óta van jelen a patriarchális társadalomban.

A kor népszerű regényeit forgatva eljátszhatunk a gondolattal, hogy kettős olvasást kínálnak a szövegek: egyrészt úgy is olvashatók, hogy kiszolgálják a szocialista irodalompolitika követelményeit, de olvashatók ironikusan is. Hogy ki melyik változatot választja, az legyen az olvasói szabadságára bízva.