Másodfokú ítélet: közzé kell tenni az MVM gázkereskedőjének szerződéseit

A Demokratikus Koalíció (DK) másodfokon is nyert az MVM gázkereskedője, az MVM CEEnergy Zrt. ellen indított adatigénylési perben, amelynek értelmében közzé kell tenni azokat a szerződéseket, amelyek Fidesz-közeli nagyvállalatok és milliárdosok részvételével jöttek létre.

Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője, árnyék-kancelláriaminiszter vasárnap délelőtt közölte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján az állami cégnek meg kell neveznie azokat a cégeket és kapcsolattartó személyeket, akik közvetítőként léptek fel és 2021 óta orosz gázt értékesítettek a magyar államnak.

A DK a nyilvánosságra hozandó adatokat ígéri, amelyek révén megismerhetővé válnak azok a Fidesz-közeli nagyvállalatok és milliárdosok, akik a világpiaci ár többszöröséért adták el az oroszoktól származó gázt a magyar embereknek. A DK szerint „már bírósági ítélet kötelezi arra az Orbán-kormányt, hogy elárulja, kiknek a kedvéért emelték hétszeresére a gáz árát”.

Azért látatlanban szpojlereznek is kicsit: a DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti gázalku keretében kizárólag a fideszes milliárdosok és nagyvállalatok jártak jól.

A 2021-ben kötött magyar-orosz fűtőanyag-beszerzési szerződésből a Népszava márciusi számításai szerint 564 milliárd forint kára származhatott az országnak. A magyar kormány 2021 szeptemberében jelentette be, hogy 15 éves gázszállítási szerződést írt alá a Gazprommal, amelynek pontos részletei titkosak. Az Eurostat adatai szerint Magyarország fizette a legtöbbet az orosz földgázért az Európai Unió országai közül évi átlagban 2022-ben, ami azt jelenti, hogy a Magyarország által vásárolt orosz gáz ára gyakran késleltetve reagál a világpiaci változásokra, így a gázár csökkenésekor rendszeresen Magyarország vásárolja legtovább a drága földgázt.

A DK szerint a 2021-es gázalku keretében kötött szerződés árképzési képlete titkos, de sejthető, hogy az 2 hónapos csúszással követi a tőzsdei árakat. Ez azt jelenti, hogy ha a tőzsdei árak felfelé mozdulnak, akkor a szerződés is leköveti az áremelkedést, ha pedig lefelé mozdulnak a világpiaci árak, akkor idővel lefelé mozdul a szerződéses ár is. Azonban 2022 őszén, miközben a tőzsdei jegyzés 120 forint körül volt, Magyarország köbméterenként 900 forint körüli áron kaphatta a gázt, ami ötszörös különbséget jelent.