Orbán Viktor a Fidesz aktivistáival találkozott

A miniszterelnök, Orbán Viktor a Fidesz aktivistáival és jelöltjeivel tartott eligazítást, majd emlékeiről mesélt az Ibolya presszóban, és egy zugligeti kirándulóhelyen is megjelent.

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz V. kerületi irodájában tartott eligazítást, ahol Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt is jelen volt. A találkozón a miniszterelnök kiemelte, hogy a budapesti Fidesznek összefogva a kormánnyal kell dolgoznia annak érdekében, hogy a nemzet fővárosából a lehető legtöbbet hozzák ki. Nagy célokat kell megfogalmazni, nagyon sokat kell dolgozni és végül győzni fogunk – idézte Orbán Viktor szavait Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor a találkozón kritikát fogalmazott meg Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármesterrel szemben, mondván, hogy "Karácsony Gergely igazi bűne a rengeteg elszalasztott lehetőség, ami miatt most szenved a város." Ezt azzal is kiegészítette, hogy a kormány szolidaritási hozzájárulás címén sok tízmilliárd forintot vonna el a vagyonosabb önkormányzatoktól, így a fővárostól is.

A miniszterelnök és a Fidesz képviselői ezt követően átsétáltak az Ibolya presszóba, ahol Orbán Viktor egyetemista éveiről és a helyhez fűződő emlékeiről mesélt. A miniszterelnök ezúttal sem hirdette meg előre az önkormányzati választás pesti kampányindítóját, ahogy a vidéki kampánystartot sem, amit egy magtárban indított Nemesgörzsönyben, ahol az ország első falusi miniszterelnökének nevezte magát.

A kampányturnéját Orbán Viktor a XII. kerületben, egy zugligeti kirándulóhelyen, az 58-as villamos egykori végállomásánál folytatta, ahol a helyi polgármesterjelölt, Fonti Krisztina mellett tűnt fel. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett fotók és Havasi Bertalan közleménye alapján a miniszterelnök megismerkedett a terület helyreállítási és fejlesztési terveivel, és beszélgetett a terület megtisztítását és rendezését végző Fidesz-aktivistákkal. Az eseményről előzetesen nem értesülhetett a nyilvánosság, és a résztvevők száma is korlátozott volt.

Korábban megírtuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Batthyány téren kampányolt Szentkirályi Alexandrával, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjével, ahol segített a támogatói aláírások gyűjtésében. "Alexandra jól halad, néztem a számokat" – mondta a Fidesz elnöke a választópolgárokkal beszélgetve. Szentkirályi Alexandra az előző héten szerdán nyitotta meg kampányát, míg a Fidesz kampánynyitóját pénteken tartották.

(Borítókép: Orbán Viktor budapesti kampánykörútján az V. kerületben 2024. április 27-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)