A hátán vitte az OTP a budapesti tőzsdét

Átlag feletti volt a forgalom a budapesti tőzsdén pénteken, az OTP hatalmasat menetelt, míg a Magyar Telekom mínuszban zárt. A pénzintézet történelmi felvásárlásra készül.

A Budapesti Értéktőzsdén a BUX index 1,38 százalékkal emelkedett a pénteki kereskedési napon. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az emelkedés motorja egyértelműen az OTP volt, melynek részvényei jelentős mértékben erősödtek, ezzel is húzva a tőzsdeindexet.

Az OTP Bank pénteki éves közgyűlésén Csányi Sándor elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy a bank kiemelkedően teljesít és tovább folytatja a terjeszkedést. A társaság csütörtökön vételi ajánlatot tett egy uniós országban, ami a bank történetének legnagyobb felvásárlása lehet, továbbá Ukrajnában állami bankot vásárolhatnak és privatizálhatnak. Az orosz érdekeltségeket pedig akár 50 százalékos diszkonttal is hajlandóak lennének értékesíteni.

A részvények árfolyamát tekintve a Mol 0,2 százalékkal, az OTP 2,79 százalékkal, míg a Richter 1,38 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a Magyar Telekom részvényei 0,44 százalékkal csökkentek.

A kisebb cégeket tömörítő BUMIX index viszont 0,47 százalékos mínuszban zárt a csütörtöki záróértékéhez képest.