Párizs és Berlin közösen fegyverkezik

Sébastien Lecornu, a francia fegyveres erőkért felelős miniszter és német kollégája, Boris Pistorius pénteken Párizsban aláírták a kötelezettségvállalási megállapodást, amely megerősíti a két ország együttműködését a „jövő tankja” programban.

A megállapodás a Main Ground Combat System (MGCS) harcjárműprojekt 1A fázisára vonatkozik, amely egy elő-prototípus, azaz egy „demonstrátor” megtervezését foglalja magában. A projektet, amelynek becsült értéke mintegy 100 milliárd euró, Párizs és Berlin 2017-ben indította el, a Scaf, a „jövő vadászrepülőgépe” fejlesztésével egy időben, amelyhez később Spanyolország is csatlakozott.

A MGCS program célja, hogy a jelenleg szolgálatban lévő német Leopard 2 és a francia Leclerc harckocsikat 2035-től kezdődően leváltsa. A projektet Németország irányítja, de a finanszírozást a két ország egyenlő arányban vállalja.

Sébastien Lecornu szerint a 2040-es években eljön az ideje, hogy két szomszédos, baráti ország, amely az Európai Unió és a NATO tagja, egy teljesen működőképes páncélos lovassági keretrendszerrel rendelkezzen.

A francia tárcavezető technológiai áttörésről beszélt egy olyan időszakban, amikor az amerikaiak még nem kezdtek el gondolkodni az Abrams utáni korszakról, és amikor az oroszok nagy nehézségekkel küzdenek a jelenlegi harckocsi-generációtól való elszakadásban. Véleménye szerint Franciaország és Németország az első nemzetek, amelyek a 2040-es korszakkal foglalkoznak a lovasság és a páncélozott járművek tekintetében.

A két miniszter tavaly szeptemberben aláírt egy közös útitervet, és márciusban egy berlini találkozón bejelentették, hogy megállapodás született a feladatok megosztásáról a 2040-2045-ig megvalósítandó nagyszabású projekt kapcsán.