Történelmi mélységbe zuhant a hazai születésszám 

Még a tavalyi, elég alacsony számhoz képest is zuhan a születések száma. A házasodási kedv is nagyot esett, a demográfiai statisztikában az egyetlen jó adat az, hogy legalább a halálesetek száma is csökken. Eközben a foglalkoztatottság nőtt, ami részben a megélhetési nehézségek miatt visszatérő nőknek köszönhető.

Idén márciusban 6413 gyerek született Magyarországon, ami 727-tel kevesebb, mint egy éve – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Harmincegy napos hónapban ilyen alacsony születésszám még nem volt, és még a harminc napos hónapok közül is csak a tavaly áprilisi adat volt ennél kisebb. A 2020-as és 2021-es februári adatok még hétezer fölött alakultak, ami mutatja, mennyire kicsi ez a szám.

A 2024-es év első három hónapjában 19 289 gyerek jött világra, ami 1978-cal, vagyis 9,3 százalékkal kevesebb, mint 2023 januárja és márciusa között. Ha figyelembe vesszük, hogy idén volt egy szökőnap, akkor egy napra átlagosan 10 százalékkal esett vissza a születésszám. Az elmúlt 12 hónapban, tavaly áprilistól idén márciusig 83 222 gyerek született, ami 6801-gyel kevesebb, mint az azt megelőző egy évben.

A halálozási statisztikák szerencsére javuló tendenciát mutatnak: idén márciusban 10 524-en hunytak el, 1542-vel kevesebben, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás a 2023. márciusi 4926-tal szemben 4111 fő volt. A 2023 áprilisa és 2024 márciusa közötti időszakban a halálozási szám 126 853 volt, ami 4,7 százalékkal (a szökőnaphatással számolva 5 százalékkal) kisebb, mint az előző tizenkét hónapban.

A házasodási kedv is csökkent: márciusban 3030 pár kötött házasságot, ami 58-cal, vagyis 1,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt tizenkét hónapban összesen 50 964 esküvőt tartottak, ami 15 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Ugyanakkor a foglalkoztatottság nőtt: négymillió 746 ezer magyarnak volt munkája idén márciusban, 38 ezerrel többnek, mint tavaly ilyenkor, és 23 ezerrel többnek, mint februárban. Január-március közötti átlagosan 29 ezerrel többen dolgoztak, mint 2023 első hónapjaiban. Az ING elemzője, Virovácz Péter szerint a foglalkoztatottság növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy rengeteg eddig inaktív nő tért vissza a munkaerőpiacra, ami arra utalhat, hogy a megélhetési nehézségek miatt sok egykeresős családban a nők is kénytelenek munkát vállalni.

Virovácz hozzátette, hogy bár a foglalkoztatottság nőtt, a munkanélküliség csupán 0,1 százalékponttal javult három havi átlagban, és még korai lenne fordulópontról beszélni. A cégek próbálják a meglévő dolgozóikat megtartani, de ahol csökken a külső kereslet, gyakran megszüntetik az eddig nyitott pozíciókat, ami nehezíti a munkakeresők helyzetét. Az elemző szerint a cégek munkaerőpiaci döntései nagyjából fél évvel követhetik a gazdaság helyzetének javulását, így inkább az év második felében lehet változásra számítani.

Az Újház Zrt. által közzétett Építőipari Trendmonitor szerint a lakásépítési szektor aktuális helyzete változó képet mutat. A főindex februárban 51 ponton stagnált, ami megegyezik a januári értékkel. Az üzleti bizalmi alindex enyhe visszaesést mutatott, míg a lakosság anyagi várakozásai minimálisan csökkentek. A keresleti környezet indexe növekedési tendenciáját mérsékelten folytatta, a kínálati környezetre vonatkozó érték pedig a termelői árak csökkenésének köszönhetően magas pontszámot ért el. A lakásépítés teljesítménye azonban csak csekély mértékben javult.