Ami másnak biztos halál, neki csak pár karcolás: játékból ugrott ki Jonatán az ötödik emeletről

Az ellenségeinek sem kívánja Szabrina, amit neki kellett átélnie néhány perc alatt. Az egyik pillanatban azt hitte, elveszítette a gyermekét, a másikban pedig már hálát adhatott az égieknek, hogy megóvták őt.

Napról napra egyre jobban érzi magát, sőt, már a régi jókedvét is visszanyerte az a hároméves kisfiú, aki tizenöt méteres magasságból, az ötödik emeleti lakásuk ablakából zuhant ki múlt pénteken Csepelen. Bár másoknak ez a biztos halált jelentette volna, a kis Jonatán szinte apró karcolásokkal megúszta a balesetet. Az édesanyja azóta minden pillanatban mellette van a kórházban, és már egészen biztos benne, hogy egy igazán különleges gyermek az övé.

A kisfiúnak három bordája és egy csigolyája tört el, de szerencsére a feje egyáltalán nem sérült meg, ami annak köszönhető, hogy egy bokor felfogta az esését. Az édesanya a Blikknek elmondta, hogy ő éppen zuhanyzott, de a lakásban a nagymama és a többi gyereke is jelen voltak, akik csak két percre hagyták magára a kisfiút a szobában. Az ablak, ahogy máskor is, bukóra volt nyitva, de Jonatán az ágyra állva valahogy mégis ki tudta azt nyitni. „Először azt hittük, csak elbújt, az ablakon lenézve pedig már azt láttuk, hogy egy járókelő őrzi kétségbeesve a földön. A párkányon ott volt mindkét talpnyoma, tehát nem kiesett, hanem kiugrott” – mondta az édesanya.

A kisfiút a mentők gyorsan a helyszínre érkeztek, és lélegeztetve vitték a gyerekrohamkocsival a Baleseti Intézetbe. A kórházban a röntgen után kiderült, hogy néhány töréssel, a tüdő zúzódásával, illetve enyhe agyrázkódással megúszta a zuhanást. Már az intenzív osztályról is kiengedték, és néhány napon belül vélhetően haza is térhet.