Szomszédok közötti vita kutyatámadással és állatkínzással végződött

Egy vaspöri nő feljelentést tett, miután videóra vette, hogy szomszédja késsel megszúrta a kerítésoszlophoz kikötött malinois kutyáját. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 33 éves asszony és a szomszédok között már évek óta feszült volt a viszony, amely a konfliktus napján szóváltásba torkollott.

A vita hevében az asszony egy öntözőkannával leöntötte a mellette lakó családfőt, majd elengedte a pórázon lévő malinoisát, amely meg is harapta az 55 éves férfit. Ezt követően a szomszédok kutyái is összecsaptak, a férfi pedig többször megszúrta és belerúgott a saját kutyáját támadó másik állatba.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatták a vitában érintett feleket. A férfi ellen állatkínzás vétsége, a nő ellen pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást. A nő a rendőrséget pénteken dél körül hívta fel, és a telefonjával készített videót is bemutatta, amely alapján a férfi cselekményeit dokumentálta.