Közeleg a karácsony, az ünnepek előtt pedig sokaknak jól esik meginni egy forralt bort, enni egy ízletes töltött káposztát vagy rétest a karácsonyi vásárokban, ez azonban idén jelentősen többe fog kerülni.

Pénteken nyitotta meg kapuit a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, ahogy arról a frisshirek.hu is beszámolt, az árak azonban jó eséllyel el fogják ijeszteni a látogatókat. 

Ezentúl hétköznaponként délelőtt tizenegy órától este kilencig, péntekenként és szombatonként azonban hosszabb nyitvatartással, este tizenegyig várja az érdeklődőket a főváros V. kerülete.

Aki azonban szeretné idén is jól érezni magát a fővárosi karácsonyi vásáron, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni. De az összehasonlítás kedvéért először nézzük a tavalyi árakat.

2022-ben egy gofri 3500-4000 forintba került, a csülök pékné módra 5500 forint volt, a gulyáslevesért cipóban pedig 4500 forintot fizethettünk. A vásár legdrágább termékéért a marha oldalasért pedig nem kevesebb mint 8500 forintot kértek el az árusok, ami valljuk be már akkor igen jelentős összegnek számított, de egy adag sült krumpli is 1750 forintba került. 

Ebből is látszik, hogy már tavaly is elég brutális árak voltak a korábbi évekhez képest, az ideiek azonban még ezeken is túltesznek. A nyitás napján a Blikk látogatott ki a helyszínre, ahol egészen döbbenetes árakkal találkoztak.

A kedvenc csemegék árai a következőképpen alakultak a tavalyihoz képest:

Egy adag töltött káposzta például már 7000 forintba kerül, ami minden józan értékelés szerint kifejezetten magas összegnek számít. A saslik 5000 forint, míg a rétesért 1800 forintot fizethetünk. 

A flódni ennél csak egy gondolattal drágább, 1900 forint. Talán, csak a gulyásleves ára nem változott 2022-höz képest, műanyagtányérban ugyanis még mindig 4500 forintot kérnek érte. 

A sültkrumpli azonban drágább lett, 3000 forintba kerül, a legdrágább étel pedig a marha oldalas amiért 9900 forintot kérnek.

Az ételekhez képest az italok ára így néz ki 2023-ban:

A forró tea 1000, a forró csoki 2200, a forralt bor pedig 1350 forintba kerül, ami szintén nem számít már olcsónak.

Idén tehát még az eddigieknél is jobban a zsebünkbe kell nyúlni ha egy-egy jó falatot szeretnénk enni a Vörösmarty téren. Ám, aki nem szeretne ennyit költeni annak sem kell csüggednie a karácsonyi vásár hangulata ugyanis akkor is kiváló, ha csak nézelődünk a sorok között és szemléljük az ünnepi díszekbe öltözött teret. 

Fotó: Facebook