A Kárpát-medencei avarok életéről árulkodnak a legújabb kutatási eredmények

Egy európai kutatás részletekbe menően tárja fel a Kárpát-medencei avarok társadalmi és családi életét, rávilágítva többek között arra, hogy a nők gyakran a közösségen kívülről érkeztek, és nem ritkán több partnerük is volt.

A magyarokhoz hasonlóan harcos, sztyeppei népként ismert avarok társadalmában az asszonyok gyakran „öröklődtek” a családon belül, és már fiatalon, 35–40 éves korukban a mai idősek egészségügyi problémáival küzdöttek. A betegeket nem stigmatizálták, és a gyermekkoruk is rendkívül nehéz volt. Dr. Rácz Zsófia régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa szerint két esetben a nők a mostohafiúknak is szültek utódokat. A kutatást az ELTE és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársai végezték, és az eredményeket a Nature folyóiratban publikálták. A Kárpát-medence négy avarkori temetőjének teljes leletanyagát térképezték fel, több mint 400 személy maradványainak genetikai vizsgálatát végezték el az Európai Unió támogatásával. Az avarok a VI. század utolsó harmadában jelentek meg a Kárpát-medencében, és bő kétszáz évig virágzott az Avar Birodalom a későbbi Magyar Királyság területén, míg a IX. század elején Nagy Károly hadjáratai megtörték uralmukat.

A társadalmi és rokonsági szerveződés

A HistoGenes projekt keretében végzett kutatások célja Kelet-Közép-Európa népességtörténetének mélyebb megismerése volt a Római Birodalom bukása utáni időszakban. A projektben részt vevő 26 intézmény és több mint 100 szakember dolgozott együtt, mintegy 6000 temetkezésből származó emberi minta feldolgozásán és kiértékelésén. A kutatás során kilenc generáción átívelő családfákat sikerült rekonstruálni, amelyek a Kárpát-medencei avar kort teljes egészében lefedik.

A négy lelőhelyen végzett vizsgálatok során a Duna-Tisza közén belső-ázsiai csoportokat, a tiszántúli közösségeket pedig az avarokhoz csatlakozott kelet-európai sztyeppei népek alkották. A genetikai adatok alapján fontos volt számukra a leszármazás, és a rokonsági szerveződés erős ragaszkodása is megfigyelhető volt. A közösségek egy-egy fő apai leszármazási vonala köré rendeződtek, az alapító és egyenesági leszármazottai viselték a vezető tisztségeket, a nők pedig minden esetben „idegenek” voltak.

Az élet nyomai

Az avarok külsejéről és egészségi állapotáról is sokat megtudhatunk a genetikai és csontvizsgálatokból. A férfiak átlagos magassága 165–169, a nőké 155–160 centiméter volt, és a korabeli emberek már fiatalon szenvedtek az időskori degeneratív betegségeknek számító elváltozásoktól. A gyerekkorukat jellemző stresszes állapotok, mint a parazitás fertőzések és a vérszegénység, magas gyermekhalandósághoz vezettek. Az idősebb korosztályban a nők voltak többségben, és a szülés komoly kockázatot jelentett számukra. A fertőzéses megbetegedések, mint a lepra és a tuberkulózis, szintén megjelentek, de a leletek alapján úgy tűnik, a betegeket gondosan ápolták és nem stigmatizálták.

A táplálkozási szokások változását a köles és a búza fogyasztásának aránya, valamint az állati fehérje fogyasztása is tükrözi. A csontokból kinyert szén és nitrogén izotópok, valamint az élelem előkészítésére szolgáló edénykultúra változása is az életmód megváltozására utal.

A kutatás folytatódik

A HistoGenes projekt tovább folytatódik, és hamarosan új eredmények várhatók a hunokról, valamint a IX. századról is. A kutatások a Kárpát-medence viszonylatában a honfoglaló magyarok koráig is eljuthatnak. A Nature-cikkben szereplő magyar tudósok között megtaláljuk Dr. Rácz Zsófia, Dr. Vida Tivadar, Dr. Szeniczey Tamás, Samu Levente, Faragó Norbert, Gulyás Bence, Koncz István, Hajdu Tamás, Spekker Olga, Szécsényi-Nagy Anna és Mende Balázs Gusztáv nevét is.