Halálos hajóbaleset a Dunakanyarban, Verőcénél

Halálos kimenetelű hajóbaleset történt a Dunakanyarban, Verőcénél, ahol egy kisgéphajó és egy svájci bejegyzésű, kétszintes szállodahajó, az MS Heidelberg ütközött össze. A tragédiában két ember életét vesztette, további öt személyt pedig eltűntként tartanak számon.

Az Index és a köztelevízió tájékoztatása alapján a baleset szombat éjszaka történt, és a hatóságok a kisgéphajón utazó nyolc felnőtt közül jelenleg öt embert keresnek, három férfit és kettő nőt. A szállodahajót, amellyel az ütközés történt, Komáromnál állították meg a hatóságok, és annak oldala sérült volt.

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, azonban az előzetes jelentések alapján két halálos áldozatot már azonosítottak. A tragédia után indított kutatás során találták meg a két holttestet, miután az egyik sérült előkerült. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője elmondta, hogy egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett, majd a helyszín átkutatása során egy férfi és egy nő holttestét találták meg, valamint partra vontattak egy sérült kisgéphajót.

A helyszínen folyó kutatások és a baleset körülményeinek tisztázása továbbra is zajlik. A hatóságok és a mentőszolgálatok mindent megtesznek az eltűnt személyek felkutatása érdekében, motorcsónakokkal és drónokkal is keresik őket. A Budapesti rendőrfőkapitányság több ember halálát okozó víziközlekedés-veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben. Az eset kapcsán további információkra várunk, a cikk folyamatosan frissül, ahogy újabb részletek válnak ismertté.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szerint a parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik az eltűnt utasokat. A keresésben csaknem 90 emberrel és 31 technikai eszközzel vesz részt a hivatásos katasztrófavédelem, valamint önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes mentőszervezetek is segítenek. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója a Megyeri híd közelében megtalálta a vízen úszó roncsot, amelyet az újpesti kikötőbe vontattak, és a jármű maradványait a rendőrség és a közlekedési hatóság vizsgálja. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közölte, hogy fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a baleset után, és sürgősségi osztályra szállították. A rendőrség jelenleg a szállodahajó és a géphajó esetén is szemlét tart.

A túlélő szombaton este 11 óra környékén a Limes őrtoronynál tudott a partra kiúszni, ahol a Duna szakaszán lévő kerítés miatt tudott kijutni a vízből. A baleset résztvevője a 12-es úton egy arra járó autóstól tudott segítséget kérni, aki értesítette a hatóságokat. A helyi lakosság is segíti a hatóságok munkáját, például a verőcei Dunai Hajózásért Egyesület az eltűntek keresésében, míg helyi vállalkozók, például a cukrászda kávéval és süteménnyel segít a hatóságoknak. Grauszmann György, Verőce polgármestere elmondta, hogy a helyszín szerencsés volt, mivel a Limes őrtoronnyal szemben található múzeum megfelelő infrastruktúrával rendelkezik (például mosdóhelyiségek), amely segíti az áldozatokat és a mentésben, keresésben résztvevőket.

Az MS Heidelberg nevű szállodahajón jelenleg is mintegy 110 utas van a komáromi kikötőben, a rendőrség mindenkit kihallgat. A hajó kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán, és már csak egy éve lenne a nyugdíjazásig. A kihallgatások végéig sem a kapitány, sem az utasok nem léphetnek kapcsolatba a külvilággal. A helyszínen lévőket az a kérdés foglalkoztatja leginkább, hogy a kisebb hajó hogyan kerülhetett egyáltalán este 10 után, a Duna közepére, abba a sávba, amit a szállodahajóknak és egyéb nagy járműveknek kijelöltek. A szállodahajó kapitány mindenesetre észre sem vette, hogy a hajó ütközött egy másikkal, a baleset után még két órát vezette a hajót, majd éjfélkor leváltották és elment aludni. Csak ébredés után tudta meg, hogy a hajó korábban balesetet szenvedett. A hatóságok jelenleg alaposan átvizsgálják az MS Heidelberg nevű hajó minden oldalát, és a most közölt képeken is látszik a nyoma az ütközésnek. A motorcsónak maradványait kiemelték a Dunából és az újpesti hajókikötőbe szállították, ahol a jármű maradványait tovább vizsgálják.

A friss hírek szerint a kisgéphajón egy olasz és hét magyar állampolgár utazott, akik egy Dunakanyarban tartott fesztiválról indultak haza, amikor bekövetkezett a végzetes baleset. A társaság egyik ismerőse, Varga Sándor Péter szerint a kishajó tulajdonosa rendelkezett jogosítvánnyal, és a hajón 19 és 40 év közötti fiatalok utaztak, köztük egy 19 éves lány is, aki életét vesztette. A túlélő olasz férfi aznap csatlakozott a társasághoz, és ők magukkal vitték a hajón. A baleset részletei még mindig tisztázatlanok, de a Személyhajósok Szövetségének szóvivője, Tóth Mihály szerint a hajózási szabályzat egyértelműen kimondja, hogy a kishajónak minden esetben elsőbbséget kell adnia a nagy hajónak, mint például egy szállodahajónak. A keresést kiterjesztették Dunaújvárosig, és a kutatócsapatok állítólag egy újabb holttestre találtak rá Dunaújvárosnál, de ezzel kapcsolatban még nem érkezett hivatalos tájékoztatás.