Nem tetszik Észak-Koreának az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalható emberjogi helyzet

Észak-Korea szerint a világon az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete, ahol rendszerszintű elnyomás, etnikumok és vallások közötti konfrontáció zajlik.

Az észak-koreai külügyminisztériumi szóvivő nyilatkozatát a KCNA észak-koreai hírügynökség idézte, amelyben kifejtette, hogy az amerikai külügyminisztérium által április 23-án ismertetett világ emberi jogi helyzetével foglalkozó jelentés, mely Észak-Koreát is érintette, hazugságokon és hamisításokon, előítéleteken és ellenségeskedésen alapul.

A phenjani külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak minősítette, és figyelmeztetett, hogy Phenjan megtorló intézkedéseinek „nincs határa”.

Az észak-koreai külügyminisztérium szerint az Egyesült Államokban „folytatódik az emberi jogok súlyos megsértése, beleértve az emberek rendszerszerű elnyomását, az etnikai, fajok és vallások közötti konfrontációt, továbbá különféle erőszakos bűncselekményeket”.