Titkos hangfelvétel került nyilvánosságra az egri városházáról

Egy titokban készült hangfelvétel szerint Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere nem hajlandó kiadni bizonyos adatokat az önkormányzattól. A felvételt az Egri Ügyek tette közzé, amelyen a polgármester arról beszél, hogy szándékosan hagy ki lényeges részeket a kiadandó dokumentumokból.

Az Egri Ügyek által közzétett hanganyag szerint Mirkóczki Ádám a következőket mondta: "Nagyjából semmit nem adnék ki, úgy vagyok vele, hogy pereljen mindenért, minden érdemi részt kiveszek belőle vagy kicsontozom úgy, hogy tessék itt van egy semmi, amivel nem tudsz mit kezdeni." A felvétel nem egy teljes beszélgetést tartalmaz, hanem vágásokkal összeállított részleteket.

A polgármester a 24.hu-nak és a 444-nek nyilatkozva elismerte, hogy ő hallható a felvételen, és azt is megerősítette, hogy a hangfelvételen Domán Dániel független egri képviselő-jelöltről, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt polgármester- és képviselőjelöltjéről beszél. Mirkóczki Ádám szerint a beszélgetésen a jegyző, az adatvédelmi biztos, az aljegyző, a jogi iroda vezetője és az alpolgármesterek is jelen voltak, és egy olyan helyi közszereplőről esett szó, aki túlzott adatkéréseivel veszélyezteti a hivatal működését.

A polgármester szerint a megbeszélésen 5–6 fő vett részt, de nem tudja, ki készíthette a hangfelvételt. A beszélgetés témája a Lenkey-ház felújítása volt, amely már minden hivatalos ellenőrzésen túl van. Az épület felújítása korábban is a helyi sajtó érdeklődésének középpontjában állt, mivel az 1848–49-es szabadságharc tábornokának emlékét őrző ház közel 500 millió forintos költséggel, erősen túlárazottnak tűnő módon került felújításra.

Domán Dániel 2023 júliusa óta próbálja kideríteni, hogy pontosan mennyibe került a márciusban átadott Lenkey-ház felújítása. Sikertelen közérdekű adatigénylései után pert indított a beruházásért felelős Dobó István Vármúzeum ellen a szerződések nyilvánosságra hozataláért. Az elsőfokú bíróság március 11-én a vállalkozási szerződés mellékletének és az árazott költségvetésnek a kiadására kötelezte a vármúzeumot, azonban az alperes ezt nem tette meg és március 26-án fellebbezett az ítélet ellen.

Mirkóczki Ádám a felvétel kapcsán azt mondta, hogy a Domán-ügy kezelésére összehívott megbeszélésen készült a 46 másodperces hangfelvétel, ami azonban csak egy összevágott felvétel az egyórás találkozóról. A polgármester szerint a történetben semmi titkolnivaló sincs, mert a költségvetést a közgyűlés is megszavazta, és az önkormányzat már minden releváns adatot nyilvánosságra hozott. Mirkóczki szerint a felvétel egyetlen bűncselekményt vet fel, az illegális felvételkészítését, ezért az ügyben megteszi a szükséges rendőri lépéseket.

Az újabb kiszivárgott hangfelvételen Mirkóczki Ádám polgármester egyenesen elismeri, sőt hangsúlyozza, hogy ő nem adná ki a lényeges adatokat az önkormányzattól. A polgármester a felvételen példaként említi a várat, és azt ecseteli, hogy közérdekű adatigénylésnél egyszerűen csak ki kell húzni a lényeget a dokumentumból, vagy olyan információt adni, ami nem elégít ki egy konkrét szerződés iránti érdeklődést. A polgármester azt is mondta, hogy a Dománt érdeklő részeket üzleti titokra vagy személyes adatra hivatkozva takarná ki. Az Egri Ügyek azt is megjegyzi, hogy több olyan ügy kapcsán is büntetőeljárás zajlik, amelyről Mirkóczki Ádámnak tudomása lehet, sőt, még várhatók is ilyen ügyek a jövőben.