A tengeri teknősök húsát Zanzibáron egyfajta különlegességnek tartják, de rendszeresen előfordul, hogy az ételmérgezés egy fajtája, a chelonitoxizmus halálos áldozatokat követel.

A pénteken késő este elhunyt felnőtt az egyik gyermek édesanyja volt, aki már korábban elájult - mondta Dr. Haji Bakari, a Mkoani körzet egészségügyi tisztje. Szerinte a teknőshúst kedden fogyasztották el. Bakari elmondta, hogy a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az összes áldozat tengeri teknőshúst evett.

A kelet-afrikai Tanzánia félautonóm régiójának számító Zanzibár hatóságai katasztrófavédelmi csapatot küldtek, ami fel is szólította az embereket, hogy kerüljék a tengeri teknősök fogyasztását. 2021 novemberében Pembán hét ember, köztük egy hároméves gyermek halt meg, miután teknőshúst evett, három másik pedig kórházba került.

Fotó: Wikipédia