Október végén írtuk meg, hogy megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor miniszterelnök határozata, amely szerint – Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára – október 25-ei hatállyal felmentette a szaktárca helyettes államtitkárát, Vukoszávlyev Zoránt. A közlönyből nem derült ki, ám a kormány honlapján megtalálható életrajza szerint Vukoszávlyev Zorán a műemlékvédelemért felelt tavaly augusztus óta, amikor Lázár János javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök kinevezte.
Szerda reggeli cikkében az Index a lehetséges okokról ír, amelyet a 24.hu is szemlézett.
– ezzel indokolt Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese, amikor az Index a felmentés okáról érdeklődött.
A lap felidézi, hogy a felmentésének híre után Vokoszávlyev a tervlapnak úgy nyilatkozott, vélemény szerint szakmailag rendben volt a munkája, és nem közös megegyezéssel távozik. Csepreghy azt mondta, kizárólag szakmai okok állnak a döntés mögött.
És hogy milyen változások jönnek? Csepreghy az Indexnek arról beszélt, egy törvényjavaslat alapján olyan műemlékvédelem alatt álló ingatlanokat (többi között kastélyokat és kúriákat) adnának magánkézbe, amelynek felújítására az állam nem tud költeni.
– tette hozzá Csepreghy.
Fotó: Wikipédia