Templomfelújítás és nemzeti összetartozás – államtitkári beszéd a tisztabereki templomban

Mintegy 47 millió forint uniós támogatás segítségével újult meg a tisztabereki református templom, ahol Nagy János államtitkár és Tilki Attila országgyűlési képviselő is beszédet tartott.

A tisztabereki református templom felújítása során kiépítették a vízelvezető hálózatot, a templom tornyát lefestették, modern nyílászárókat szereltek be, a külső homlokzatot megújították, és új kerítést is építettek az imaház köré.

Az ünnepélyes átadón Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár kiemelte, hogy Magyarország az egyik utolsó, ha nem az utolsó templomépítő nemzet Európában, ahol még értik, hogy a templomok tartanak fenn minket, nem mi őket.

Nagy János szerint az uniós alapítók örülnének a tisztabereki templom megújulásának, és ma már inkább itt nézelődnének, mint Brüsszelben, ahol a demokrácia már nem keresztény. Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy a haderőfejlesztés mellett "olykor befér" egy-egy templom is a sorba.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Trianonra utalva elmondta, hogy a magyar-román-ukrán hármashatár közelében élő embereknek akkor is volt hite, amikor a nemzetnek nem volt hazája. Hozzátette, hogy hasonló időket élünk most is, ezért fontos a templomok felújítása és építése, mert hit nélkül nincs felemelkedés.