A Pünkösdfürdő Park kapta az Európa Zöld Városa Nemzeti díjat a Magyar Díszkertészek Szakmai Szervezete konferenciáján. Így ezt a fővárosi parkot nevezi Magyarország az október 23-án esedékes brüsszeli megmérettetésre. Az Európa Zöld Városa díjat 13 európai ország alapította, hogy kiemelkedő városi zöldprojekteket állítson reflektorfénybe. Tavaly a holland Alkmaar városának biodiverz miniparkjai nyertek, előtte Nantes szürke kőbányájából lett park vitte el az aranyat. Idén magyar színekben a Pünkösdfürdő Parkot a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő Főkert nevezte a díjra.

A közel 2 hektáros Pünkösdfürdő Park már több, mint egy évenyitva áll a látogatók előtt. A III. kerületben található új közpark mintegy 1,5 km hosszan húzódik a Duna partján. Az akadálymentes területen találtok bringás pihenőt, sportpályákat, játszóteret és a környék élővilágát bemutató táblákat is.

A parkot elkülönülő zónákra tagolták, amelyet a középen futó „Mezsgye”, azaz akadálymentes sétaút tesz egésszé. A „Berekben” fából készült fitnesz-eszközökön edzhettek, a „Lapály” gumiborítású részén pedig a kosarazni és focizni vágyók találnak maguknak pályát.

A színes gumiburkolattal fedett multifunkciós sportpályát a földbe süllyesztették, hogy csökkentsék a környék zajterhelését, valamint megőrizzék a terület zöld, rekreációs jellegét.

A hangulatos „Föveny” játszótér színes trambulinokból, fedett csúszdákból és mászóelemekből áll, illetve hintákat is találtok. Az anyaghasználatban a nyers fa dominál, amely jól illeszkedik a környezetbe. A homokozó felett napvitorla biztosítja az árnyékot.

A területen kerékpáros pihenőt és szerelő pontot is kialakítottak, hiszen nagyon sokan járnak erre kerékpárral is.

Tanösvény táblákat is kihelyeztek a sétaútvonalak mentén, ahol megismerhetjük a környék növényvilágát és vízgazdálkodását.

A gyümölcsöskertbe alma-, körte-, szilva-, meggy- és mandulafát is ültettek. Helyet kapott még a parkban vadvirágos „Rét” és a szántóföldet idéző „Határ” is takarmánynövényekkel. Az új parkban több mint 600 fát, köztük a Főkert által előnevelt, több mint tíz éves fákat ültettek el. Az Európa Zöld Városa Nemzeti díj második helyezettje a XIII. kerületi Thurzó Park, a harmadik pedig Villány egyik zöldfelülete lett.

Kiemelt fotó: Zimon András