Kizárták az Eurovízió egyik esélyesét, a holland Joost Kleint

Egy backstage-ben történt incidens miatt kizárták az Eurovíziós dalfesztivál szombat esti döntőjéből a holland versenyzőt, Joost Kleint, jelentette a BBC. Az énekes állítólag a csütörtöki elődöntő után szóban megfenyegette a produkciós stáb egyik női tagját, aki ezután feljelentést tett a rendőrségen.

A szervezők kijelentették, hogy nem lenne helyénvaló, ha Klein folytathatná a versenyt, amíg az eljárás tart. Hozzátették, hogy a híresztelésekkel ellentétben az esetben nem volt érintett más fellépő vagy más ország delegációjának tagja. A svéd rendőrség közleményében megerősítette, hogy kihallgatták a gyanúsítottat, az állítólagosan megfenyegetett munkatársat, valamint a tanúkat is.

Ezenfelül Kleint nem megfelelő viselkedése szabályszegésnek minősül, így sem Kleint, és ezáltal Hollandia sem vesz részt tovább az Eurovízión. A fesztivál történetében először fordul elő, hogy a döntő előtt zárnak ki fellépőt. A hollandokat sokkolta a kizárás, aránytalannak tartják a döntést.

Az Europapa című dal, amely az idei verseny egyik favoritja volt és egy "annyira rossz, hogy az már jó" típusú Európáról szóló technohimnuszt jelentett, Klein a szüleinek ajánlotta. A kizárás következtében a Malmöben megrendezésre kerülő döntőben a tervezett 26 helyett csak 25 fellépő produkciója lesz látható.

Az Eurovízió szombat esti döntőjét 180 millió néző követi majd, a SkyNews szerint Horvátország és Svájc esélyes a trófeára. A bukmékerek szerint azonban a legnagyobb esélyes Horvátország, Baby Lasagna Rum Tim Tagi Tim című számával, míg az izraeli Eden Golan a Hurricane című balladájával a második legesélyesebb. Őt a svájci Nemo követi a The Code című dalával, míg a negyedik helyen Franciaország áll Slimane Mon Amour című szerelmes dalával, és az ötödik helyen az ír Bambi Thug a Doomsday Blue című electro-goth számával.

A fellépő országok között ott van Izrael is, amelynek részvétele korábban kérdéses volt. A közelmúltban felmerült felhívások, hogy bojkottálni kellene az egész versenyt, ha az Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) nem tiltja ki Izraelt a versenyből a Gázai övezetben folyó háború miatt. Az esemény ideje alatt Malmő szerte palesztinbarát tüntetéseket is szerveztek. Csütörtök este a svéd városban az ismert klímaaktivista, Greta Thunberg is jelen volt, akivel közel 10 ezer ember vonult az utcán. Később Thunberg azt osztotta meg az X-en, hogy „a világ nem marad csendben, ha népirtásról van szó”. Továbbá, 15 ezer palesztin párti tüntető gyűlt össze Malmőben, azt követeltve, hogy az izraeli versenyzőt, Eden Golant rúgják ki a döntőből. Eden Golan azonban az utolsó főpróbán dacosan egy izraeli zászlót lobogtatva lépett a színpadra, és a győzelemre is esélyes lehet.

Az Abba 1974-es történelmi sikere után ötven évvel tér vissza Svédországba a dalfesztivál, és ennek megfelelően tiszteleg majd a legendás Waterloo előtt: a dal feldolgozásait az egykori eurovíziós győztesek, Charlotte Perrelli, Carola és Conchita Wurst adják majd elő. Míg 1974-ben még csak 17 ország vett részt a versenyen, idén már 37-en neveztek, mégpedig a legkülönbözőbb zenei stílusokban a heavy metaltól kezdve a hardcore technón át az europopig.