Hétfői üzemanyagár változások
A holtankoljak.hu információi szerint a következő hétfőn változás várható az üzemanyagok nagykereskedelmi áraiban; a benzin ára csökken, míg a gázolajé emelkedik.
Hétfőtől a benzin nagykereskedelmi ára 4 forinttal csökken, ami azt jelenti, hogy a 95-ös benzin átlagára 612 forint lesz literenként. Ezzel szemben a gázolaj ára 2 forinttal nő, így annak átlagára 609 forintot kell majd fizetni literenként a kutakon.
Az infláció, amely korábban megtorpant, a legfrissebb, pénteken nyilvánosságra hozott áprilisi adatok szerint ismét növekedni kezdett. A fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, és márciushoz viszonyítva átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak. Az egy hónap alatti növekedést leginkább a dráguló üzemanyagok okozták, ahol 3,5% volt az emelkedés.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nemrég arról beszélt, hogy a kormány beavatkozása – ami alapvetően inkább önkéntes vállalásra épül, mint erős regulációra – megtette a hatását. A magas üzemanyagárak miatt a kormány megállapodott a kereskedőkkel, hogy a környező országok átlagát nem haladják meg a fogyasztói árak ezután. A nemrég megkötött megállapodás eredményesnek tűnik, ma már jóval olcsóbb a benzin és a dízel, mint néhány hete.