Megkérdezte a merénylőt, megtenné-e újra?
Egy körutazás Salman Rushdie új könyve, amely nemcsak az ellene elkövetett brutális gyilkossági kísérlet történetét meséli el, hanem a művészetről, a fájdalomról és a szerelemről is értekezik. Szólunk előre: a Kés nem élete fő műve, mégis letehetetlen.
A Kés című könyv nem tartozik Salman Rushdie legbrilliánsabb metaforái közé, mint például Az éjfél gyermekei vagy a Sálímár bohóc, de ez érthető, hiszen egy igaz és brutális történeten alapul. A borítón és a könyv címében is a kés a főszereplő, amellyel egy iszlám fundamentalista, a kaliforniai születésű Hadi Matar próbálta megölni az írót 2022. augusztus 12-én.
Matar három évtizeddel azután támadta meg Rushdie-t, hogy a Sátáni versek című könyve miatt Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruholláh Khomeini fatvát adott ki rá. A két évvel ezelőtti merényletet mindenki elítélte. Salman Rushdie most írta ki magából az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet történetét.
A memoár önmagában nehéz vállalkozás, különösen, ha egy szörnyű, embert próbáló eseményre fókuszál. Az irodalmi életben visszatérő vitatéma, hogy a traumaírás tekinthető-e szépirodalomnak.
Az indiai-brit sikerszerző könyvében nemcsak a merényletet elemzi mélyen, hanem az abból való felépülését is az olvasók elé tárja. Rushdie hálás ezért feleségének, Rachel Eliza Griffiths költőnek, és összetartozásuk, szerelmük hangsúlyos elem a műben.
Mindig is hittem abban, hogy a szerelem egy erő, hogy a legerősebb formájában hegyeket képes megmozgatni. Megváltoztatja a világot.
Rushdie-nak nem ez az első memoárja, a 2012-ben megjelent Joseph Antonban már írt korántsem egyszerű életéről. Most közvetlenebb hangnemben, egyes szám első személyben beszél.
A könyv első fejezetében Rushdie felteszi magának a kérdést, vajon miért nem küzdött támadója ellen, vagy miért nem menekült el.
Salman Rushdie arra is keresi a választ, mi motiválta az általa Gy.-nek nevezett támadóját, akiről kiderült, hogy nagyon keveset olvasott a műveiből, még a Sátáni versekből is csupán pár oldalt. A memoárban fikció is jelen van, például támadójával való találkozásait, beszélgetéseit meséli el, amelyek a valóságban nem történtek meg.
Rushdie a művészet erejével nemcsak önmagát akarja gyógyítani, kezében a Kés immár fegyver, és az irodalommal erejével szúr vissza. A könyv hemzseg az irodalmi utalásoktól, ám ettől sok ponton közhelyessé válik az írás.
A művészet erejéről értekezik: „A művészet szembeszegezi a művész szenvedélyes látomását korának bevett eszméivel. A klisék elfogadott eszmék, amiképp az ideológiák is, azok is, amelyek nem. Elfogad érveket, kritikát, sőt elutasítást is. Erőszakot nem. És végül túléli az elnyomóit.”
A könyv legjobb részei a támadás érzelmi következményeit kutatják. Többnyire a tényekhez ragaszkodik: a szúráshoz, a szenvedéshez, a gyógyuláshoz. A könyv nem mestermű, de érezhető, hogy egy mester műve. Izgalmasan felépített, érdekes a történetvezetés, és a kiváló magyar fordításnak köszönhetően, amely Greskovits Endre munkája, dinamikus, jól olvasható szöveget kapunk.
Összegezve, a Kés nem szerepel az író legnagyobb művei között, de megértjük, hogy Salman Rushdie emléket akart állítani gyötrelmének, és ha ez segíti őt a gyógyulásában, akkor megérte.
(Borítókép: Salman Rushdie: Kés. Fotó: Németh Kata / Index)
Salman Rushdie: Kés Helikon kiadó, 2024 Fordította: Greskovits Endre
Oldal: 248