Orbán Viktor negyven év után tért vissza az egyik budapesti presszóba

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz V. kerületi irodájában tartott eligazításon vett részt Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt oldalán, majd meglátogatta az Ibolya presszót, ahol már 40 éve nem járt.

A miniszterelnök és a főpolgármester-jelölt a budapesti Fidesz jelöltjeinek és aktivistáinak tartott eligazítást, ahol Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fidesznek a nemzet fővárosából a legtöbbet kell kihozni, összefogva a kormánnyal. A kampánykörút az Ibolya presszóban ért véget, ahol a Fidesz elnöke egyetemista korában töltött időről és a helyhez fűződő emlékeiről mesélt.

Orbán Viktor egy videót is megosztott a látogatásról a Facebook-oldalán, ahol megjegyezte: "40 éve voltam itt utoljára". A miniszterelnök a fiatal pultosnak azt is elmondta, hogy valószínűleg még nem is született meg, amikor ő legutóbb a presszóban járt.

A miniszterelnök az elmúlt napokban több helyszínen is megfordult, hétfőn Nemesgörzsönyben tett látogatást, míg Szentkirályi Alexandra a múlt héten szerdán kezdte meg a kampányát, a Fidesz pedig pénteken tartotta a kampánynyitóját. Útközben járókelőkkel is beszélgetett a kormányfő és közös szelfik is készültek.

A Cukor utcai Fidesz-irodában a kormány és a Fidesz fővárosi frakciójának – amely a legnagyobb frakció lesz – jövőbeli együttműködéséről tárgyaltak. Budapesti ügyeket vitattak meg, elhangzott: ami most van, az tarthatatlan, Budapesten változás kell. Az Ibolya presszóban Orbán Viktor Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi fideszes polgármesterrel tárgyalt a Belváros és a kormány együttműködéséről, az előttük álló feladatokról, lehetséges fejlesztésekről.

A XII. kerületben sok, sajnos még rossz állapotban lévő, műemléki védettség alatt álló épület van, amelyek egy részét már sikerült felújítani, számos feladat azonban még előttünk van. Ilyen az is, amelynek terveit a helyszínen tekintette meg a miniszterelnök, és meghallgatta Fonti Krisztina hegyvidéki fideszes polgármesterjelölt elképzeléseit. Orbán Viktor biztosította Fonti Krisztinát arról, hogy a kormány segíteni fogja ezt a projektet és a többi fejlesztési elképzelését is.

Reggel az Index is beszámolt róla, hogy különleges helyen kampányolt a miniszterelnök. A helyszínen ugyanis negyven éve nem járt Orbán Viktor, így nosztalgiázott az egyetemista diákéveiről. Az önkormányzati választások előtt Orbán eddig legfeljebb félgőzzel kampányolt a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra mellett, évértékelő beszédében meg sem említette a jelöltet. A szombati találkozó után Orbán, Szentkirályi, az V. kerületi polgármester és mások társaságában átsétált az Ibolya presszóba.

A miniszterelnök turnéjának legfontosabb választási ígéretei a „háború-, migráns- és szivárványos propaganda-mentesség” a fővárosban, és a családok védelme voltak. Szentkirályi Alexandra zárt ajtók mögött Gyurcsányozással és Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester ekézésével rúgta be a kampányát. Karácsony szerint nagy az esélye annak, hogy a Fidesz „történelmi vereséget” szenvedjen a június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választáson.

Ezekről a kampányeseményekről viszont a sajtó csak utólag értesült – Orbán Viktor Facebookjáról, és a rövid közleményből, amit a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan küldött az MTI-nek. A helyszíneket előre nem közölték, és sehol sem hirdették meg a programot. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a miniszterelnök kampányeseményeiről a Facebookon lehet tájékozódni, amiket szerinte amúgy sem titkol Orbán, hiszen beszélgetett az utcán sétáló emberekkel is.