„Szépen kérem Önt, mint többgyerekes családanyát, egykori családügyi minisztert, tegyen érdemi nyilatkozatot” – idézte az RTL a bicskei gyermekotthonban történt pedofil bűncselekmények egyik áldozatát, aki Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán reagált arra, hogy az államfő kegyelmet adott egy pedofil bűncselekmény másodrendű vádlottjának. A botrányt kirobbantó 444.hu úgy tudja, hogy az ügy elsőrendű vádlottja, és a kegyelmet kapott másodrendű vádlott otthonosan mozgott Felcsút környéki fideszes körökben.

A Frisshírek is beszámolt arról, hogy Novák Katalin 2023. április 27-én, a pápalátogatás alkalmával adott kegyelmet K. Endrének, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját fedező bűntársnak, aki egyébként az otthon igazgatóhelyettese volt.

A 8 év fegyházra ítélt V. János volt igazgató, éveken keresztül zaklatta a rábízott gyerekeket. Helyettese másodrendű vádlottként 3 év 4 hónapot kapott, de a köztársasági elnök döntése szerint nemcsak elengedték a büntetése hátralévő, hanem törölték az egyéb büntetéseit is, így akár újra gyerekek közelében is dolgozhatna.

A tavalyi pápalátogatás idejére időzített amnesztia Varga Judit akkori igazságyügyminiszter előterjesztése alapján került Novák Katalin elé, azonban a köztársasági elnök dönthet úgy is, hogy nem ad kegyelmet egy ilyen ügy szereplőjének. A kormánysajtó igyekezett megvédeni az államfő döntését és próbálta jó színben feltüntetni az igazgatóhelyettest.

A köztársasági elnök Facebook-oldalára írt kommentben az áldozat az írta, hogy Novák Katalin hallgatása a kegyelmi döntésről, az áldozatokban és a társadalomban is bizonytalanságot eredményez.

A kommunikáció hiánya növelheti az érzést, hogy az áldozatok igazságtalanul elhanyagoltak és további kérdéseket vet fel az elnöki döntéssel kapcsolatban

– írta.

Azt is hozzátette, hogy Novák gyerekeinek már nem kell találkoznia V. Jánossal, az egykori igazgatóval.

K. Endrével viszont lehetséges, pedig tettünk róla, hogy vele se találkozzanak gyerekek (jó pár évig), legalább is ne a munkájából fakadóan

– utóbbival mondatával arra utalt, hogy Novák Katalin elengedte a foglalkozástól eltiltás büntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés hátralévő részét is.

Nagyon elszomorító, hogy ezt pont Ön, az elnöki hatalmának gyakorlásával tette újra lehetővé. Ilyen fokú döbbenetet még nem éreztem a bicskei ügyünkkel kapcsolatban, pedig aztán voltak kemény helyzetek

– olvasható az egykori áldozat kommentjében.

Amikor az RTL Híradó megkérdezte az elnöki hivatalt miért adott kegyelmet K. Endrének, azt válaszolták, hogy „Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. A pedofíliával szemben nincs mentség. Akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet. Konkrét kegyelmi ügyekben a harminchárom éves hagyományoknak és a jogszabályoknak megfelelően nem tudunk részletes tájékoztatást adni”.

A Momentum Mozgalom szombaton lemondásra szólította fel Novák Katalint, majd petíciót indítottak kezdeményezve, hogy pedofilok és bűntársaik ne részesülhessenek köztársasági elnöki kegyelemben. Vasárnap délelőtt az ellenzéki párt aktivistái „Pedofilvédő Novák Katalin” feliratú molinót vittek a Sándor-palotához.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi