Lemondott Rishi Sunak

Az brit miniszterelnök, Rishi Sunak lemondását követően bocsánatot kért, és elismerte, hogy a választók szerint változásra van szükség Nagy-Britanniában.

Rishi Sunak, Nagy-Britannia miniszterelnöke bejelentette lemondását, miután a Konzervatív Pártot jelentős vereség érte a legutóbbi választáson. A Munkáspárt győzelme egyértelmű jelzés volt számára, és a választások eredményeként bocsánatot kért, majd bejelentette, hogy utódja kiválasztása után távozik tisztségéből. Sunak pénteken távozott a Konzervatív Párt éléről is, miután kijelentette: "Meghallottam a haragotokat és a csalódottságotokat, és vállalom a felelősséget ezért a vereségért" .

A július 4-i parlamenti választáson a Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, és Keir Starmer foglalhatja el a miniszterelnöki széket. Az exit poll adatok alapján már korán látszott, hogy a Konzervatív Párt nehéz helyzetbe került, hiszen jelentős számú mandátumot veszítettek a 650 fős képviselőházban. A részleges eredmények szerint a Munkáspárt 412 képviselői helyet szerezve, míg a Konzervatív Párt mindössze 121 mandátumot szerzett, ami a párt történetének legrosszabb eredményét jelenti.

A választások másnapján, a Downing Street 10 alatt található rezidenciája kapujában álló Rishi Sunak bukott miniszterelnök elismerő szavakkal nyilatkozott legyőzőjéről, Keir Starmerről. Sunak úgy jellemezte Starmer-t, mint egy tiszteletre méltó, tisztességes közéleti embert, akinek és családjának minden jót kíván az új életükre készülve, és hangsúlyozta, hogy Starmer sikerei mindannyiunk sikerei lesznek.

A választások során több vezető konzervatív politikus is elveszítette képviselői székét, köztük Liz Truss korábbi miniszterelnök, aki 2010 óta volt South West Norfolk választókerület képviselője, és a legutóbbi választást a szavazatok kétharmadánál is erősebb eredménnyel nyerte meg. Azonban a mostani választáson a munkáspárti Terry Jermy mindössze 630 szavazattal nyerte meg a körzetet Truss és további 1200-zal a Reform párti Tobias McKenzie előtt, ahol a szavazatok erősen megoszlottak. Emellett Grant Shapps védelmi miniszter, Alex Chalk igazságügyi miniszter, Penny Mordaunt jelenlegi és Jacob Rees-Mogg korábbi konzervatív frakcióvezető is elveszítette helyét, valamint Gillian Keegan oktatási miniszter is elvesztette képviselői mandátumát. Összesen 11 miniszter és államtitkár szenvedett vereséget, ami rekordnak számít, és a párt elveszítette minden képviselői székét Walesben, így 2001 óta először nem lesz egy képviselőjük sem a walesi választókerületekből.

A végleges adatok még váratnak magukra, de a jelenlegi eredmények alapján a Konzervatív Párt jelentős változásokra kényszerülhet a brit politikai életben. Sunak hozzátette, hogy a jövőben több időt szeretne eltölteni Yorkshire-ban, de képviselői posztjáról nem fog lemondani. Az uralkodó, III. Károly királyhoz vette az irányt a Buckingham-palotába, hogy hivatalosan is beadja lemondását, és Keir Starmer kapja meg a kormányalakítás megbízását. Nem sokkal később Sir Keir Starmer, a Brit Munkáspárt elnökét kérette III. Károly brit király, hogy alakítson kormányt a nevében, amit a Jeremy Corbyn utódja el is fogadott. Ezt követően a miniszterelnök lakhelyére, a Downing Streetre vonult, hogy elmondja első beszédét, mint Nagy-Britannia 58. kormányfője.

Starmer első, miniszterelnökként tartott beszédében azt hangsúlyozta, hogy "a változásért zajló munka azonnal kezdődik". Kiemelte, hogy a brit politikába vetett bizalom hiányát csak tettekkel, nem szavakkal lehet újraépíteni, és hogy "a kormánynak minden egyes embert tisztelettel kell kezelnie ebben az országban". Az új miniszterelnök kijelentette, hogy akár a munkáspártiakra szavaztak, akár nem, az ő kormánya az összes polgár szolgálatában áll. Starmer szerint a britek egyik legnagyobb erőssége mindig is az volt, hogy képesek voltak "nyugodtabb vizekre evezni", és leszögezte, hogy minden nap azért fog küzdeni, hogy az emberek higgyenek a kormányában. "Mostantól kezdve olyan kormányuk van, amelyet nem terhelnek doktrínák, és amelyet csak az az eltökélt szándék vezérel, hogy az önök érdekeit szolgálja" - mondta Starmer, aki a brit politikatörténet második legtöbb mandátumát szerezte meg a választások során. Starmer kormányát a “közszolgálat kormányának” nevezte, és arra kért mindenkit, hogy csatlakozzon az ország újjáépítéséhez. Beszéde végén mindenkit arra biztatott, hogy csatlakozzon a nemzeti megújuláshoz. „A munkánk sürgős, amit ma el is kezdünk”.