Pénzmosással gyanúsítják Jair Bolsonarót a szaúdi gyémántok ügyében

Ez lesz a brazil politikus ellen indított második hivatalos eljárás az utóbbi két évben.

Pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel miatt vádemelést javasol a rendőrség Jair Bolsonaro volt brazil elnök ellen egy gyémántügyben. A rendőrség szerint Bolsonaro készpénzhez jutott a Szaúd-Arábiából ajándékként kapott két luxusóra közel 70 000 dolláros eladásából. Brazília törvényei értelmében állampolgárainak nyilatkozniuk kell az ezer dollárt meghaladó értékű árucikkekről, ha repülőgéppel érkeznek külföldről, és az ezen összeg feletti érték után az áruérték 50 százalékának megfelelő adót kell fizetniük. Az ékszerek adómentesek lettek volna, ha Szaúd-Arábia Brazíliának szánta volna őket ajándékként, de így nem maradhattak volna Bolsonaro tulajdonában.

A brazil szövetségi rendőrség vádat emelt Jair Bolsonaro volt elnök ellen, aki állítólag a Szaúd-Arábiából hivatali ideje alatt kapott, be nem jelentett gyémántokat és órákat sajátjaként adta el, holott azokat nem személyesen ő, hanem az ország kapta ajándékba. A brazil legfelsőbb bíróság még nem kapta meg a vádiratot tartalmazó rendőrségi jelentést. Amint megkapja, az ország főügyésze, Paulo Gonet elemezni fogja a dokumentumot, és eldönti, hogy vádat emel-e és bíróság elé állítja-e Bolsonarót.

Bolsonaro egyelőre nem kommentálta a gyanúsítást, de ő és ügyvédjei ebben az ügyben, valamint a volt elnök ellen folyamatban lévő egyéb vizsgálatokban is tagadták bármilyen jogsértés elkövetését.

Az egyik vizsgálat azt próbálja kideríteni, hogy Bolsonaro részt vett-e a 2023. január 8-i brazíliai felkelés kirobbantásában, amelynek célja a hatóságok szerint erőszakos hatalomátvétel volt. A hatóságok emiatt néhány hónappal ezelőtt el is vették Bolsonaro útlevelét, aki ezt követően a brazíliai magyar nagykövetségen bujkált. A brazil legfelsőbb bíróság kijelentette, nincs rá bizonyíték, hogy a politikus menedékért ment a magyar követségre.

A rendőrség augusztusban közölte, hogy Bolsonaro készpénzhez jutott két luxusóra közel 70 ezer dolláros eladásából, amelyet Szaúd-Arábiából kapott ajándékba. Az ékszerek adómentesek lettek volna, ha Szaúd-Arábiából Brazíliának szánt ajándék lett volna, de nem Bolsonaroé, hogy megtartsa magának. Inkább az elnöki gyűjteménybe került volna.

Barátok és ellenségek

A vizsgálat kimutatta, hogy Mauro Cid, Bolsonaro korábbi segédtisztje, aki állítólag meghamisította a Covid–19 nyilvántartását, 2022 júniusában egy Rolex órát és egy Patek Philippe órát adott el egy amerikai üzletnek összesen 68 ezer dollárért. Ezeket a szaúd-arábiai kormány ajándékozta 2019-ben. Cid később vádalkut kötött a hatóságokkal, és mindezt megerősítette.

Flávio Bolsonaro, a volt elnök legidősebb fia, aki jelenleg szenátor, a csütörtöki vádemelés után azt mondta, hogy az apja elleni üldözés „szemérmetlen és szégyentelen”.

Bolsonaro mellett a rendőrség 10 másik személy ellen emelt vádat, köztük Cid és két ügyvédje, Frederick Wassef és Fábio Wajngarten ellen az egyik forrás szerint. Wassef egy nyilatkozatában azt mondta, hogy nem fér hozzá a nyomozás zárójelentéséhez, és elítélte a sajtónak történő szelektív kiszivárogtatásokat egy olyan nyomozásról, amely elvileg titkosan folyik.

Mindezt kizárólag azért teszem, hogy Jair Bolsonaro védelmében gyakoroljam a jogot

– írta Wassef. Wajngarten azt mondta, hogy a rendőrség nem talált rá utaló bizonyítékot. „A szövetségi rendőrség tudja, hogy semmi közöm ahhoz, amit vizsgálnak, de mégis meg akarnak büntetni, mert rendíthetetlenül és folyamatosan védelmet nyújtok Bolsonaro volt elnöknek” – mondta.

Bolsonaro megőrizte politikai bázisának szilárd hűségét, amit a februári tiltakozás is jelez, amikor becslések szerint 185 ezer ember torlaszolta el Sao Paulo főutcáját, hogy tiltakozzon a volt elnök által politikai üldözésnek nevezett ügy ellen. Kritikusai, különösen riválisa, Luiz Inácio Lula da Silva elnök politikai pártjának tagjai, a vizsgálatok minden egyes előrelépését éljenezték, és többször követelték a volt elnök letartóztatását.

Egyszer fent, egyszer lent

A 69 éves volt hadseregkapitány politikai karrierjét a brazil katonai diktatúra elkötelezett szószólójaként kezdte, és közel három évtizeden át volt törvényhozó. Amikor 2018-ban először pályázott az elnökségre, széles körben elutasították, mint kívülállót és túlságosan radikálisan konzervatívot. Az elemzőket azonban meglepte döntő győzelmével, ami nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a több száz politikust és vezetőt behálózó, kiterjedt korrupciós vizsgálatot követő években becsületes állampolgárként mutatkozott be.

Bolsonaro a hivatalban töltött első napjai óta sértegette ellenfeleit, miközben megosztó politikájával, a Legfelsőbb Bíróság elleni támadásaival és a világjárvány idején az egészségügyi korlátozások aláásására tett erőfeszítéseivel gyűjtött magának kritikusokat. Brazília 1985-ös demokráciába való visszatérése óta a legszorosabb eredményt elérve veszítette el újraválasztási kampányát.

Carlos Melo, a Sao Pauló-i Insper Egyetem politológus professzora úgy véli, hogy a brazil legfelsőbb bíróság és a Bolsonaro ellen indított több vizsgálatot felügyelő Alexandre de Moraes bíró nem fogja megkockáztatni, hogy a volt elnököt börtönbe küldjék vagy más kemény intézkedéseket vezessenek be idő előtt. A cél szerinte az, hogy elkerüljék a szélsőjobboldali vezető támogatóinak felbujtását, és így politikailag érzékenyebbé tegyék az ellene indított ügyeket.

Ez a polgármester-választások éve. Moraes és bírótársai tudják, hogy egy ilyen évben még nehezebb lenne vádat emelni egy volt elnök ellen, aki továbbra is népszerű ember. Ez a vádirat a kirakós játék egy újabb darabja. Egy újabb problémát ad Bolsonarónak. Lesz még több is

– mondta Melo.

Tavaly Brazília legfelsőbb választási bírósága úgy döntött, hogy Bolsonaro visszaélt elnöki jogköreivel 2022-es újraválasztási kampánya során, ami miatt 2030-ig nem vehet részt semmilyen választáson. Az ügy középpontjában egy találkozó állt, amelynek során Bolsonaro a kormány munkatársait, az állami televíziós csatornát és a brazíliai elnöki palotát használta fel arra, hogy külföldi nagyköveteknek azt mondja, hogy az ország elektronikus szavazási rendszere manipulált.

Bolsonaro a hétvégén várhatóan találkozik Javier Milei argentin elnökkel egy konzervatív konferencián a Brazília déli részén fekvő Balneario Camboriuban.

(Borítókép: Jair Bolsonaro 2024. március 25-én. Fotó: Amanda Perobelli / File Photo / REUTERS)