Kisteherautó hajtott a tömegbe New Yorkban, három halálos áldozat

Három ember életét vesztette és további heten megsérültek, amikor egy kisteherautó a manhattani Corlears Hook Parkban a függetlenség napját ünneplő tömegbe csapódott. A sofőr ittas lehetett, a nyomozás folyamatban van.

A tragédia helyi idő szerint 20 óra 55 perc körül történt, amikor is a kisteherautó nagy sebességgel felhajtott a járdára és a parkban összegyűlt emberek közé hajtott. Az NBC News szerint a baleset következtében három ember életét vesztette, és további heten sérültek meg.

A hatóságok tájékoztatása alapján a sérültek közül négyen súlyos, a többiek könnyebb sérüléseket szenvedtek. Eric Adams polgármester elmondása szerint az elsődleges vizsgálatok arra utalnak, hogy a sofőr alkohol hatása alatt lehetett, de még túl korai lenne megállapítani, hogy tényleg ittas volt-e. Az eset körülményeit még vizsgálják.

Jeff Maddrey, a New York-i rendőrség vezetője szerint a baleset után a helyszínen lévő emberek kivonták a sofőrt a járműből, és feltartóztatták, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A rendőrfőnök is megerősítette, hogy a sofőr leheletén alkoholszagot éreztek, de hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok még nem zárultak le.

A hatóságok a sajtótájékoztatón nem közölték a sofőr személyazonosságára vonatkozó részleteket.