43 év börtön után felmentették az ártatlanul elítélt amerikai nőt

Az Egyesült Államokban, Missouriben egy nőt, aki több mint négy évtizedet töltött börtönben gyilkosságért, most felmentettek, miután a bíró "egyértelmű és meggyőző" bizonyítékot talált az ártatlanságára.

Sandra Hemme, aki 63 éves korában szabadulhat, 1980-ban került börtönbe egy könyvtári dolgozó, Patricia Jeschke meggyilkolásáért. Hemme-t életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, miután pszichiátriai betegként terhelő vallomást tett. Azonban a megyei bíró most úgy határozott, hogy a bizonyítékok egy helyi, már elhunyt rendőrre, Michael Holmanra mutatnak, aki később egy másik bűncselekmény miatt került börtönbe. Hemme 30 napon belül szabadulhat, kivéve, ha az ügyészség újratárgyalást kezdeményez. Az új ítéletet egy januári bizonyítási meghallgatás után hozták meg, ahol Hemme jogi képviselői bemutatták az érveiket.

A jogi csapat által benyújtott 147 oldalas beadványban rámutattak, hogy Hemme korábbi, "vadul ellentmondásos" és "tényszerűen lehetetlen" vallomásait a hatóságok figyelmen kívül hagyták, annak ellenére, hogy a nő egy pszichiátriai intézetben volt kezelés alatt hallucinációk és droghasználat miatt. Az ügyvédek szerint a rendőrség kihasználta Hemme mentális állapotát, és kényszerítették hamis vallomásokra, miközben gyógyszerek hatása alatt állt. A bíró a friss ítéletben kiemelte, hogy Hemme megbízhatatlan vallomásain kívül semmi sem köti a bűncselekményhez, és hozzátette, hogy az ügyészség nem tette közzé azokat a bizonyítékokat, amelyek Hemme védelmére szolgálhattak volna.

Sandra Hemme esete lehet az Egyesült Államok történetében az a példa, ahol egy nő a legtöbb ideig ült börtönben jogtalanul.