Hatalmas napkitörések a NASA műholdjának lencsevégen

Három rendkívül erős napkitörést észlelt és rögzített a NASA Solar Dynamics Observatory nevű űreszköze, melyek közül kettő május 5-én, egy pedig május 6-án történt.

Az amerikai űrügynökség tájékoztatása szerint a napkitörések mindegyike az X kategóriába sorolható, ami a legintenzívebb napkitöréseket jelenti. A május 5-i kitörések csúcspontjai helyi idő szerint hajnali 2:01-kor és 7:54-kor voltak, míg a május 6-i kitörés hajnali 2:35-kor érte el a csúcspontját. A Solar Dynamics Observatory által készített felvételeken az eseményeket X1.3, X1.2 és X4.5-ös erősségűnek minősítették.

A napkitörések osztályozása egy négyszintű skálán történik, B-től X-ig terjedő betűkkel, ahol minden egyes kategória tízszer erősebb kitörést jelöl az előzőnél. Az X kategóriájú kitörésekhez számokat is rendelnek, hogy a különösen erős eseményeket is pontosan be lehessen sorolni. A mostani kitörések X1,3-as, X1,2-es és X4,5-ös erősségűek voltak, amelyek a valaha mért legnagyobb, X45-ösre becsült napkitöréshez képest is jelentősnek számítanak.

A NASA szerint a napkitörések jelenlegi gyakorisága nem meglepő, mivel a Nap a szoláris ciklusának legaktívabb szakaszát, a szoláris maximumot éli meg.

A NASA nem csak a Nap aktivitását figyeli szorosan, hanem más égitesteket is vizsgál. A legutóbbi érdekességük egy videó, amely bemutatja, hogy milyen lehet belezuhanni egy fekete lyukba. A ScienceAlert által ismertetett szimuláció a jelenlegi tudás szerint a legvalószínűbb forgatókönyvet mutatja be. A videón két különböző szcenárió látható: az egyikben az űrhajós elkerüli az eseményhorizontot, a másikban pedig átlépi, így örökre a fekete lyuk fogságába esik. A spagettifikáció jelenségét is megfigyelhetjük, amikor az űrhajós egy hosszú, tésztaszerű szállá alakul, és a fekete lyuk körül tekereg. Az eseményhorizont az a pont, ahol a gravitáció olyan erős, hogy még a fény sem képes elmenekülni. A videóban a kamera 640 millió kilométerre kezdődik a fekete lyuktól, majd közeledik felé, és bemutatja a tér torzulását és az eseményhorizont átlépését. A fekete lyukak belseje továbbra is rejtély, hiszen sok esetben a tárgyakat már az eseményhorizont előtt széttépik, de a szupermasszív fekete lyukaknál ez csak a határ átlépése után történik meg.

A NASA kutatásai mellett más égitestek titkainak megfejtésére is törekszenek a tudósok. A Vénusz, mely a Földhöz nagyon hasonló méretű és tömegű, és valószínűleg keletkezésekor ugyanannyi vízzel rendelkezett, mint a mi bolygónk, mégis szinte teljesen vízmentes. A Colorado Boulderi Egyetem kutatói szerint a Vénuszról eltűnt víz rejtélyének magyarázata a HCO+ ionban rejlik, amely a légkör felső részeiben alakul ki, és amelynek hatására a hidrogén atomok kilőnek a légkörből, így a víz (H2O) nem maradhat meg. Ez az elmélet azonban még nem bizonyított, mivel a Vénusz légkörében még soha nem találtak HCO+ iont, de a NASA tervei között szerepel a DAVINCI-misszió, amelynek keretében egy szonda küldését tervezik a Vénusz légkörén át a felszínre, bár az első ilyen szondán még nem lesz olyan műszer, ami ezt az iont keresné. A kutatók reménykednek, hogy egy későbbi szondával sikerül majd észlelniük ezt az iont.