A britek hiperszonikus rakétákat fejlesztenek

Az Egyesült Királyság saját hiperszonikus rakéták fejlesztésébe kezdett, hogy választ tudjon adni a jelenlegi és jövőbeli biztonsági kihívásokra, a tervek szerint 2030-ig állítanák hadrendbe a hangsebesség ötszörösére képes repülő testeket.

A Sky News jelentése szerint a brit védelmi minisztérium célja, hogy a rakétákat az Egyesült Királyságban tervezzék és gyártsák, és a következő évtized végéig hadrendbe állítsák. A fejlesztési tervek még korai stádiumban vannak, és még nem döntöttek arról, hogy a rakétákat szárazföldről, tengerről vagy a levegőből indítják-e. A hiperszonikus rakéták olyan repülő testek, amelyek legalább mach 5-ös sebességre képesek gyorsulni, és percek alatt képesek csapást mérni a világ bármely pontjára. Ezzel szemben a ballisztikus fegyverek általában rögzített pályán mozognak, míg a hiperszonikus fegyverek pályája megváltoztatható, ami megnehezíti a megsemmisítésüket.

A jelentés szerint Nagy-Britannia az évtized végére tervezi felszerelni erőit saját fejlesztésű hiperszonikus cirkálórakétákkal, és a katonai vezetők nyomás alatt állnak, hogy felzárkózzanak a hiperszonikus fegyverek terén Kínához, Oroszországhoz és az Egyesült Államokhoz. Rishi Sunak miniszterelnök korábban ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a bruttó hazai össztermék 2,5 százalékát fordítják védelmi kiadásokra.

A hiperszonikus fegyverek versenye

A hiperszonikus fegyverek fejlesztésében az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és Kína a főszereplők, de más országok, mint például Észak-Korea is állítják, hogy teszteltek már ilyen fegyvereket. Az Egyesült Királyság, Ausztrália és az Amerikai Egyesült Államok közötti védelmi és biztonsági paktum, az AUKUS második pillérének része a hiperszonikus képességek fejlesztése. Az Egyesült Államok a múlt hónapban tesztelt egy hiperszonikus cirkálórakétát a Marshall-szigetek egyik atollján, ezzel üzenve csendes-óceáni riválisának, Kínának. A brit Honvédelmi Minisztérium szóvivője nem részletezte Nagy-Britannia hiperszonikus rakétaképességének fejlesztését, de megerősítette, hogy az ilyen irányú technológiákat keresik, és továbbra is beruháznak a felszereléseikbe, hogy megfelelhessenek a jelenlegi és jövőbeli fenyegetésekre.