Új kollektív szerződés az Operaházban

A Magyar Állami Operaházban új fejezet kezdődik, miután a főigazgató és a szakszervezetek aláírták az új kollektív szerződést, amely reményeik szerint tartós nyugalmat és további sikereket hoz az intézmény életében.

  1. április 25-én Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az intézményben működő két szakszervezet vezetése aláírták az új kollektív szerződést, amely az intézmény működését szabályozza. A szerződés aláírásával egyidejűleg a szakszervezetek visszavonták a korábbi sztrájkfelhívást, amely márciusban öt napra leállította az Operaház működését, majd a sztrájkot március 24-én felfüggesztették.

Az új megállapodás értelmében a dolgozók illetménye eléri, illetve megközelíti más kiemelt hazai kulturális szervezetek munkatársainak keresetét. A bérmegállapodás részeként a cafeteriajuttatás első részét, 140 ezer forintot már SZÉP-kártyán kapták meg a munkavállalók, és a napokban megkezdődik az új munkaszerződések aláírása. Idén összesen 280 ezer forint cafeteriát fizetnek ki minden dolgozónak.

A béremelés több lépcsőben történik: először 10 százalékos emelés július 1-től, majd egy 20 százalékos (nem kumulált) alapbéremelés október 1-től, amely visszamenőleges hatállyal érvényes július 1-ig. Az emelések eredményeként a 2024-es költségvetési évben mintegy 15 százalékos alapbér-fejlesztés valósul meg, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki.

A megállapodás következtében az Opera munkatársainak feladatellátását támogató összeg mintegy 4 milliárd forinttal emelkedik. Ennek eredményeképpen a sztrájkveszély megszűnt, és a 2017 óta húzódó munkaügyi vita lezárultnak tekinthető.

Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az Indexnek nyilatkozva kifejezte reményét, hogy az új kollektív szerződés hosszú távú nyugalmat és sikereket hoz az Operaház számára. Hozzátette, hogy a szerződés aláírása előzte meg a bértárgyalásokat, így a munkavállalók megkapják az elfogadható béreket és juttatásokat.

Az ODFSZ vezetője megköszönte a közönség szolidaritását és a sajtó munkáját, amely hozzájárult a problémák nyilvánosságra hozatalához, és erőt adhat más munkavállalóknak is a saját küzdelmeikhez.

A Magyar Állami Operaház vezetése emellett bejelentette, hogy a nyári előadások számát megduplázzák, módosítják a 2024/25-ös műsortervet, és új jegyár- és kedvezménystruktúrákat alakítanak ki, valamint értékesítési elemeket vezetnek be a Kollektív Szerződés és a bérfejlesztések finanszírozása érdekében. A későbbiekben adnak részletes tájékoztatást az új intézkedésekről.

A nyilatkozatot Ókovács Szilveszter főigazgató, Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének operaházi alapszervének elnöke, valamint Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke írta alá.