Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője lemondott

Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője, lemondását adta be, mivel nem tudta megakadályozni a Hamász palesztin terrorszervezet október 7-i támadását.

Aharon Haliva már a Hamász október 7-i támadását követően közölte, hogy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és most is erre hivatkozva nyújtotta be lemondását. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a vezérkari főnök elfogadta Haliva lemondását, és megköszönte neki a szolgálatát. A támadás közel 1200 halálos áldozatot követelt.

A Times of Israel szerint egyelőre nem ismert, hogy mikor távozik Haliva a hivatalából, mivel az utódját még meg kell találnia a hadseregnek. Haliva az utódja kinevezéséig a pozícióban marad. Haliva lemondásának időzítése összefügghet azzal a vizsgálattal, amely a támadássorozatot előidéző mulasztásokat vizsgálja, és amelynek eredményeit június elején mutatják be Herci Halevi vezérkari főnöknek.

Haliva 34 évig szolgált az izraeli fegyveres erőknél, 2021 októbere óta vezeti a katonai hírszerzést. A tábornok lemondása azért is érdekes, mert a szakértők sokkal inkább Ronen Bar, a Shin Bet vezetőjének visszalépésére számítottak. A Shin Bet (hivatalosan Izraeli Biztonsági Ügynökség) feladatai közé tartozik az Izrael határain belül, így Ciszjordániában és Gázában tevékenykedő iszlamisták megfigyelése.

Mi történt 2023. október 7-én?

Kora reggel váratlanul nagyszabású támadást indított a Hamász Izrael ellen. A Gázai övezetből több ezer rakétát lőttek ki, emellett az iszlamista terrorszervezet fegyveresei dél-izraeli városokban tüzet nyitottak az utcán, civileket és katonákat is túszul ejtettek. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azt mondta, hogy Izrael háborúban áll, és keményen meg fogják torolni a támadást. Ellencsapásokat indítottak a Gázai övezetben, a térség lakóit pedig felszólította az izraeli hadsereg, hogy hagyják el otthonaikat.

Jeruzsálemben gázolásos merényletet kíséreltek meg hétfő reggel, ketten könnyebben megsérültek. A két terrorista elmenekült a helyszínről, miután sikertelenül próbáltak használni egy házi készítésű géppisztolyt, amit szökésük során eldobtak. A helyszínen találtak egy fejszét is. A merénylők egy fehér autóval érkeztek, és összeütköztek egy másik járművel. A hajtóvadászatban helikoptert is bevetettek.

Teljes készültségben várják a pészachot Izraelben. Több ezer rendőr, határőr katona és önkéntes felügyeli a hétfő este kezdődő, nyolcnapos ünnepet. Rendszeresen járőröznek a szórakozóhelyeken, a tömegrendezvényeken, hogy „minden forgatókönyvre megfelelő választ adjanak, és növeljék a lakosság biztonságérzetét”. Pészach idején Izraelben zárva vannak az állami hivatalok és a munkahelyek jelentős része.

Benjámin Netanjahu visszautasítja a szankciókat, és azt ígéri, hogy „minden erejével küzd” az izraeli hadsereget sújtó amerikai intézkedések ellen. Korábban az Axios hírportál számolt be arról, hogy Washington a ciszjordániai jogsértések miatt fontolóra vette a támogatások megvonását. Antony Blinken amerikai külügyminiszter nemrég kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy lesz-e ilyen lépés. „A következő napokban látni fogjuk”, hogy szükség lesz-e rá, mondta Blinken.

Csökkent a kőolaj ára reggel a nemzetközi olajpiacokon a múlt heti emelkedés után. Röviddel fél nyolc után az északi tengeri Brent olajfajta ára hordónként 95 cent (1,05 százalék) eséssel, 86,38 dolláron állt. A Brent ára 3,5 százalékkal emelkedett a múlt héten. A kereskedők továbbra is figyelemmel kísérik a közel-keleti helyzetet. Teherán szerint az Irán elleni pénteki izraeli csapás nem járt áldozatokkal és nem okozott komoly károkat se, miközben Irán nem válaszolt ellencsapással.

(Források: MTI, BBC, Times of Israel, Israel Defense Forces)